A miniszterek szerint Gašpar megfelelő jelölt az SIS élére

pavol gaspar

A miniszterek helyeslik Pavol Gašpar igazságügyi államtitkár jelölését a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) élére. Kellően rátermettnek tartják a poszt betöltésére, egyúttal rámutattak, hogy a koalíciós szerződés alapján a Smer állíthat jelöltet a titkosszolgálat élére.

Tomáš Taraba (SNS-jelölt) környezetvédelmi miniszter meggyőződése szerint Zuzana Čaputová államfőnek nem lehet semmilyen megalapozott kifogása Gašpar kinevezése ellen. Taraba szerint elegendő tapasztalata van, jogi végzettséget szerzett, büntetlen előéletű. „Jó választás” – mondta Gašparról.

Boris Susko (Smer) igazságügyi miniszter szerint Gašpar rendkívül szorgalmas szakértő. „A megfelelő ember a megfelelő helyen” – mondta. Gašpar jogi végzettségével és menedzseri adottságaival érvel, emellett azt is kiemelte, hogy eddig semmilyen kapcsolata nem volt az SIS belső struktúráival.

Szerinte az sem jelent gondot, hogy apja, Tibor Gašpar (Smer) a titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottság tagja, ez nem jelent összeférhetetlenséget. „Nem a fiát fogja ellenőrizni, hanem az egész titkosszolgálatot, ráadásul nem ő egyedül, hanem egy egész parlamenti bizottság” – hangsúlyozta Susko.

Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter és Jozef Ráž (Smer) közlekedési miniszter is megfelelően képzett és lelkiismeretes embernek tartja Gašpart. Szintén emlékeztettek a koalíciós szerződésre, mely szerint a posztra a Smer állíthat jelöltet. Šutaj Eštok leszögezte, hogy az egész kormánykoalíció egyetért a jelöléssel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?