A menekültek erősítik a Smert

Pozsony |

<p>Kétéves csúcson a Smer támogatottsága, a menekültválság pluszpontokat hozott a kormánypártnak. Ficóék szlogent váltanak, hamarosan már nem &bdquo;az emberekért dolgoznak&rdquo;, hanem &bdquo;Szlovákiát védik&rdquo;.&nbsp;</p>

Újabb brüsszeli kvóták jöhetnek, lehet, hogy márciusig top téma marad az ügy. Nem lefelé, felfelé ível a Smer népszerűsége. Ehhez pedig még szociális csomagok sem kellettek, csak a menekültek – derül ki az utóbbi hetek közvélemény-kutatásainak adataiból. A Focus ügynökség tegnap közölt mérése szerint Ficóék 39,1 százalékon állnak, utoljára 2013 májusában volt ilyen magas a kormánypárt támogatottsága. Ebben az esetben nem önmagában az októberi adat az érdekes. „Nyár eleje óta folyamatosan nő a Smer népszerűsége, úgy néz ki, ennek legfőbb oka a migránskrízis” – nyilatkozta lapunknak Martin Slosiarik, a Focus vezetője. Az elemző szerint az ellenzék problémája, hogy ebben a témában nem tudja magát megkülönböztetni. Tipikusan olyan ügyről van szó, amely a mindenkori kormányzatot erősíti, főleg, ha olyan intézkedéseket hoz, amelyeket a lakosság többsége támogat. „A menekültválság az egyik legtöbbet ragozott témává vált az emberek között, a kampány végéig az érdeklődés homlokterében maradhat” – tette hozzá Pavel Haulík, az MVK közvélemény-kutató ügynökség igazgatója. Slosiarik azt sem zárja ki, hogy a Smer 40 százalék fölé juthat (2012-ben 44,4%-kal nyert). „Korábban arról volt szó, hogy a tél beálltával jóval kevesebb menekült jön és leül a téma. Ha viszont újabb kvótákat akar Brüsszel életbe léptetni, akkor a Smer tovább fogja éltetni a témát és így még februárban is erről szólhat a közbeszéd” – véli az elemző. A Focus vezetője ezzel a tegnap meglebegtetett információra utalt, amely szerint az Európai Bizottság további 200 ezer menekültet akar elosztani a tagállamok között. Ez már a második kvótanövelés lenne rövid időn belül, miközben a legutóbbi, 120 ezres növekmény is megosztotta az unió tagállamait. További részletek nyomtatott kiadásunkban.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?