A megoldás: továbbra is jól végezni a dolgunkat

<p>A Sme napilap távozó főszerkesztő-helyettese, Petr Šabata szerint van esély arra, hogy a jelenlegi információs káosz megteremti a keresletet a hiteles tájékoztatás iránt.&nbsp;</p>

Két év után távozik Szlovákiából. Hogyan látja a hazai médiaközeget, különös tekintettel az oligarchák egyre hangsúlyosabb jelenlétére, amivel Csehországnak is gazdag tapasztalatai vannak?Két kiváló évet töltöttem Pozsonyban a Sme napilapnál, amelynek kiadóját 45%-ban a Penta pénzügyi csoport birtokolja. A szerződés azonban úgy lett megkötve, hogy a Pentának nincsen semmilyen beleszólása a napilap, sem az online-változat tartalmába. Ezért elmondható, hogy Szlovákiában minimum a Sme és a Denník N napilapok teljesen függetlenek. Csehországban viszont más a helyzet, ott az oligarchák belépése a piacra sokkal drámaibb volt. Ennek leglátványosabb példája Andrej Babiš, aki azon kívül, hogy egy hatalmas ipari komplexum, az Agrofert tulajdonosa, nagyon aktív politikus – pártelnök és Csehország pénzügyminisztere, a Mafra nevű médiaholding tulajdonosa is. Ehhez tartozik két befolyásos napilap, a leghallgatottabb cseh rádió és egy televíziócsatorna is, tehát hatalmas mediális erővel rendelkezik. Kijelenthetjük, hogy Babiš nagyon agresszíven használja is ezt politikai céljaira. Szlovákiában nem is találkozhatunk ennyire kirívó esettel.  Mi a helyzet a többi cseh médiával?Valamennyi nagy cseh médiumot ma már oligarchák tartják kézben, amire reakcióként több kisebb, rendszerint internetes projekt jött létre, amiket gyűjtőnévvel antibabiš médiának neveznék. De visszatérve a két ország összehasonlításához, nagy szerepet játszik, hogy a szlovák piac kisebb, kevesebb a jó újságíró, kevesebb a reklámpénz, s a tulajdonosi struktúra is más. Miben?Részben abban, amit már mondtam, hogy az oligarchák jelenléte a piacon nem annyira látványos. Szlovákiában például még mindig jelen van és erős játékos a külföldi Ringier kiadó, s itt a teljesen független Denník N is. Hogyan lehetséges az, hogy Cseh­országban az oligarchák ennyire erőteljesen eluralták a médiapiacot?Ha össze akarnánk hasonlítani a két piacot, azt kell látnunk, hogy Csehországba korábban bejöttek a külföldi tulajdonosok, ami Szlovákiában a mečiarizmus miatt csak megkésve zajlott le. Magam is egy ilyen kiadónál dolgoztam, s szerepvállalásukat nagyon pozitívan értékelem. Egyrészt erősen abba az irányba hatottak, hogy a tartalmat el kell választani az üzlettől és a reklámtól, másrészt jelentős összegeket fektettek a szerkesztőségek technikai felszerelésébe. Mindez addig tartott, amíg ez a bizniszmodell működött, ami kb. 2006-ra tehető. 2008-ban aztán jött a válság, s ekkor ezek a külföldi befektetők elhagyták a cseh piacot. Az új tulajdonosok a profit mellett más célokat is szem előtt tartva vették meg a cseh médiákat – befolyást vásároltak maguknak. Mára úgy fest a helyzet, hogy a cseh médiapiac az oligarchák közt van szétparcellázva, ami nagyon kedvezőtlen helyzet a szabadság és a demokrácia szempontjából. Ugyanakkor a már említett kis portálok mellett két érdekes projekt is létrejött ennek reakciójaként: az egyik a Seznam keresőoldal új hírportálja, amely komoly és kiegyensúlyozott híradást közöl, a másik pedig paradox módon az egyik oligarcha, Daniel Křetínský kiadója, a Czech News Center, amely szintén igyekszik komoly újságírói munkát végezni.  A médiák számára súlyos problémát jelent, hogy egyre kevesebb a pénz a piacon, egyre nehezebb a finanszírozás. Mi a megoldás?Nem tudom. Jómagam a közszolgálati Cseh Rádióba távozom, aminek nincsenek ilyen gondjai, hiszen a törvényből eredően a koncessziós díjakon keresztül finanszírozzák. Csehországban egyébként mindkét közszolgálati médium nagyon kiegyensúlyozott és szakmailag magas szintű munkát végez, jóllehet vannak politikai nyomások. Én magam egyszer egy nem túl biztató prognózist fogalmaztam meg, ami úgy hangzik, ha az oligarcháink rájönnek, hogy a médiák tulajdonlása nem hozza meg a kívánt eredményt, túl akarnak majd adni rajtuk, s aki megveszi őket, az az orosz maffia lesz vagy a kínaiak. Szóval lehet, hogy egyszer még visszasírjuk az oligarcháinkat. A kérdéshez visszatérve, újságíróként kicsit kitérően azt mondanám, hogy a megoldás továbbra is jól végezni a dolgunkat. Tény, hogy a posztigazság és a poszttények korát éljük, amikor az emberek képesek minden hülyeséget elhinni, amit az interneten találnak. Azt várom, hogy ez megteremti a keresletet a hiteles információk iránt, legalábbis a gondolkodó embereknél. Ez lehet a reménysugár a demokrácia és a komoly médiák számára. Ám hogy ez elegendő lesz-e ahhoz, hogy megmentse a demokráciát és az összes újságíró fizetését, abban nem vagyok biztos. A hagyományos médiára is egyre erősebb nyomás nehezedik a tekintetben, hogy a tartalmakat tegye minél vonzóbbá, érdekesebbé. Meddig mehetünk el ezen az úton? Hol a határ a bulvár és a komoly újságírás között?Erre nem tudnék egyértelmű választ adni, arról azonban meg vagyok győződve, hogy az úgynevezett komoly újságírást is lehet nagyon vonzó módon csinálni. Erre a Sme napilapból tudnék példát mondani, ahol sokszor nagyon komoly témákról írtunk, de úgy, hogy az az olvasó számára attraktív volt. Ezt az online-on tudjuk szépen nyomon követni, egyrészt az olvasottságméréseken keresztül, másrészt úgy, hogy egyes cikkeink le vannak zárva, s csak fizetés ellenében férnek hozzá az olvasók. Ennek alapján kijelenthető, hogy igenis van igény a komoly témákra, de nem lehetnek unalmasak, mert óriási a konkurencia – az éter tele van vonzó banalitásokkal. Ön sok éve dolgozik a szakmában. Még mindig érez motivációt ehhez a munkához?Mindenképpen. Sőt, úgy érzem, jelenleg még fontosabb az újságírók szerepe, ha ezt a munkát nem csupán megélhetési módnak, hanem hivatásnak tekintjük. Miénk az információk beszerzésének, kiválasztásának és értékelésének a felelőssége, ami a jelenlegi körülmények között óriási. Sok ember hajlandó teljes képtelenségeknek hinni, bedőlnek az összeesküvés-elméleteknek, valósággal fuldokolnak az információk tengerében. Így kulcsfontosságúnak tartom azt a feladatunkat, hogy egyfajta struktúrát adjunk az információknak, és segítsünk az olvasóknak eligazodni köztük. Sajnos, ez nem túl jövedelmező manapság, ezért a kiadóknak is innovatívnak kell lenniük, hogy megmaradjanak a piacon. Ahogy a mi kiadónk példája is mutatja, ez valamiképpen lehetséges, bár nem könnyű feladat. Szlovákiának nagy előnye, hogy Csehországgal ellentétben itt az olvasók hajlandók fizetni az online tartalomért, sőt egyre többen vannak, akik megteszik. Ez jelentheti a reménysugárt a kiadók számára. Az utóbbi időszakban egyre több olyan hír érkezik Magyarországról és Lengyelországból, amely azt jelzi, hogy gond van a demokráciával. Mintha a V4 irányt vesztett volna. Ez milyen hatással lehet ránk?Kezdeném Lengyelországgal mint regionális nagyhatalommal, ahol az utóbbi hónapok fejlődése valóban aggasztó. Nagyon szeretem Lengyelországot, s igyekszem olvasni a lengyel szerzők könyveit, talán ezért is vagyok bizakodó. Úgy érzem, hogy Lengyelország képes lesz megbirkózni a nacionalista szélsőjobb támadásával, amely igyekszik jakobinus módon uralkodni az országban. Ez egy nagy, istenfélő, liberális ország, összetett történelemmel. A lengyelek mindig sikeresen megküzdöttek a külső nyomásokkal is, s azt gondolom, ez most is így lesz. Bár a történet most kicsit más, hiszen nem külső ellenségről van szó, hanem a legitim módon megválasztott hatalomról, amely a nyolc éven át uralkodó, alapjában véve sikeres liberális demokrata jobboldalt váltotta. S hogy látja Magyarországot?Magyarországgal kapcsolatban  már nem vagyok annyira derűlátó, ugyanis ott hosszabb távú folyamatról van szó. Orbán Viktor úgy hajlítgatja a szabályokat, hogy az a legjobban szolgálja a hatalmon maradását, s a legerősebb ellenzéke a Jobbik, amely még radikálisabb jobboldali, szinte fasiszta nézeteket képvisel. Ezt nagyon szomorú fejlődési iránynak tartom. S hogy látja Csehország és Szlovákia helyzetét? Paradox módon ők maradtak a demokrácia bástyái a V4-en belül.Tény, hogy Szlovákia és Csehország valamennyire eltér a Varsó és Budapest által megadott trendtől. A bástya kifejezés viszont talán így is túl erős, főleg, ha idén Andrej Babiš nyeri meg a választásokat, s folytatja a mediális, politikai és gazdasági hatalom összekapcsolását, úgy, ahogyan azt eddig tette. Ha ez megvalósul, semmi jó nem vár Csehországra. S végső soron Szlovákia helyzete sem sokkal szívderítőbb, főleg ha a legerősebb kormánypárt alakulását vesszük figyelembe. Ezt a legutóbbi Smer-kongresszus szemlélteti jól, ahol, amellett, hogy Robert Kaliňák a helyén maradt, csak azt hallhattuk, hogy leszámolnak a politikai korrektséggel, rendet tesznek a problémás romatelepeken és kemények lesznek az újságírókkal és minden kritikus hanggal szemben. Ezt nagyon veszélyesnek tartom egy olyan párttól, amely nevében még mindig szociáldemokrataként határozza meg magát. Ám ha körülnézünk a hazai politikai színtéren, nem látunk senkit, aki komoly alternatívája lehetne a Smernek. Az SNS nem az, sem az ellenzék pártjai. Azt pedig még nem tudni, létrejön-e a választásokig egy új, életképes projekt. Hogyan látja Andrej Kiska szerepvállalását annak fényében is, hogy felmerült, az elnök a jövőben belép a pártpolitikába?Azt gondolom, a szlovák államfő nagyon fontos szimbolikus politikai szerepet tölt be a liberális demokrácia és a humanizmus értékeinek védelmével. Szlovákia számára kulcsfontosságú előnyt jelent, hogy ilyen ember ül az elnöki székben, s ez jól látható akár a szlovák–cseh vagy a szlovák–lengyel összehasonlításban is. S hogy látja Kiska aktív politikai szerepvállalásának az esélyeit?Azt gondolom, az államfő hamarosan komoly dilemma előtt fog állni. Ha a politikai fejlődés abban az irányban halad tovább, ahogy azt láthatjuk, tehát hogy a Smer szinte szélsőségessé válik, s mellette ott van még az SNS, illetve a jobboldali ellenzéki pártok, amelyek komolytalanul viselkednek, Andrej Kiska nagy nyomásnak lesz kitéve, hogy belépjen a pártpolitikába. Adja magát a kapcsolat a Progresszív Szlovákia platform és Kiska között, ám ezek jelen pillanatban csak amolyan újságírói találgatások. Az utóbbi időben egyre gyakrabban hallani – főleg politikusoktól–, hogy a médiák ahelyett, hogy tájékoztatnának, politizálnak. Hol van a határ az újságírói munka és a politizálás között?Azt nem tudom, hol a határ, tény azonban, hogy a médiák, amint azt az amerikai elnökválasztás előtt is láttuk, olykor nagyon határozott politikai álláspontokat képviselnek, szinte azt mondhatnánk, politizálnak. Ezt nem lenne szabad, hiszen ez ellentétes a sajtó alapvető küldetésével, ami pedig az információk terjesztése és kvalifikált feldolgozása. Szlovákia e tekintetben egy kicsit hátrányos helyzetben van, hiszen itt a kilencvenes években az újságírók – tegyük hozzá, jogosan – nagyon vehemensen harcoltak Vladimír Mečiar ellen, majd az inga átlendült, s a sajtó szinte teljes mellszélességgel Mikuláš Dzurinda mögé állt. Amikor 2001-ben először jöttem Szlovákiába dolgozni, nem hittem a szememnek, az itteni újságírók mennyire aktív szerepet vállaltak a Dzurinda-kormány védelmében. Tehát a mečiarizmusnak köszönhetően Szlovákiában talán tovább tartott, amíg a sajtó megtalálta a szerepét, ami az objektív tájékoztatás, az információk ellenőrzése, s a meggyőződésből fakadó véleménynyilvánítás helyett az elemző kommentárok közlése. Azt gondolom, a Sme napilap, legalábbis az utóbbi két évben, nagy utat tett meg ezen a téren.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?