A második körben sem választották meg a Legfelsőbb Bíróság elnökét

A második körben sem választották meg a Legfelsőbb Bíróság elnökét
Pozsony |

A Bírói Tanácsnak a második fordulóban sem sikerült megválasztania a Legfelsőbb Bíróság új elnökét. A második fordulóba Jana Bajánková és Soňa Mesiarkinová bírónők jutottak tovább. Egyiküknek sem sikerült megszerezni a 18 tagú Bírói Tanács szavazatainak abszolút többségét. Az első körhöz hasonlóan most is csak 17 szavazat volt érvényes a 18-ból.

Bajánkovára, a Legfelsőbb Bíróság bírójára kilencen szavaztak, és ketten voltak ellene. Hatan tartózkodtak. Mesiarkinová, aki szintén a Legfelsőbb Bíróság bírónője, hét támogató szavazatot és két ellenszavazatot kapott. Nyolcan tartózkodtak. A Legfelsőbb Bíróság új elnökéről a Bírói Tanács legkorábban 45, legkésőbb 120 nap múlva fog dönteni.

Bajánková az első fordulóban nyolc szavazatot kapott, ketten ellene voltak, heten pedig tartózkodtak. Ivetta Macejková, az Alkotmánybíróság volt elnöke egy szavazatot gyűjtött be, öten szavaztak ellene, a tanács 11 tagja pedig tartózkodott. Mesiarkinovára, a Legfelsőbb Bíróság bírónőjére heten szavaztak, ketten voltak ellene, és nyolcan tartózkodtak. A szavazás titkos volt.

Štefan Harabint, aki nem vett részt a hétfői nyilvános meghallgatáson, senki sem támogatta, ugyanakkor a megválasztása ellen 14-en szavaztak. Hárman tartózkodtak. Harabin múlt hét csütörtökön (szeptember 5.) sajtótájékoztatón jelentette be, hogy visszavonja indulását az elnöki posztért, de a Bírói Tanácsnak hétfőig nem adta írásba a döntését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?