A Markíza közel száz munkatársa biztosította támogatásáról Michal Kovačičot

Michal Kovačič

Közel száz kollégája biztosította támogatásáról Michal Kovačičot, a Na telo című politikai vitaműsorának moderátorát, aki a vasárnapi adás végén nyíltan beszélt arról, hogy a tévé vezetősége cenzúrázná a beszélgetéseket.

A Markíza dolgozói és munkatársai közös nyilatkozatban szólították fel Peter Gažík vezérigazgatót és Michal Kratochvíl vezető szerkesztőt, hogy három napon belül írásban kötelezzék el magukat amellett, hogy a műsor a nyári szünet után „szabad dramaturgiával és ugyanazzal a műsorvezetővel folytatódik”, ellenkező esetben törvényes keretek között kollektív ellenállást tanúsítanak majd.

Leszögezték, céljuk nem a feszültség keltése, hanem a sajtószabadság megőrzése.

A Markíza TV vezetősége az Aktuality megkeresésére visszautasította a cenzúrával kapcsolatos vádakat, helytelennek és megalapozatlannak minősítve azt. „A Markíza TV mindig objektív és független híreket közöl” – hangsúlyozta Lukáš Kočišek, a tévécsatorna PR-menedzsere. Hozzátette, a bojkott és a dramaturgiai követelések ellenére a Na telo műsorát több héten keresztül soha nem látott mértékben sugározták.

(Denník N, Aktuality)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?