A Markíza adóellenőrzést kezdeményez Kočner cégeinél

Marián Kočner
Pozsony |

A csaknem 70 millió euró értékű váltók ügyében a Markíza TV műsorszolgáltató kérvényezte a Pénzügyi Igazgatóságtól annak ellenőrzését, hogy a Marian Kočnerrel kapcsolatba hozható cégek megfelelően teljesítették-e az adókötelezettségeiket. A TV társaság gyanúja szerint a szóban forgó cégek többszörösen megsértették a számviteli törvényt, illetve a jövedelemadóról és az adózás rendjéről szóló törvényt is.

 

A TV társaság képviselői ezzel összefüggésben felhívták a figyelmet, hogy a Správa a inkaso zmeniek, s.r.o. társaság, amely bírósági úton követel pénzvisszatérítést, illetve elődei, az Inkasný servis, a.s. és a Midas Investments Ltd. a váltókat nem tüntették fel megfelelő módon a könyvelésükben, a váltókból származó bevételek után pedig nem adóztak megfelelőképpen.

„Az említett társaságoknak az adóbevallásaikban fel kellett volna tüntetniük a vagyonukat, az átruházásokat és a váltók beszerzését. Mivel az említett társaságok nem így jártak el, értelemszerűen nem is fizették be az adó törvény által előírt összegét. A be nem fizetett adó összege több millió euró lehet” – jelentette ki Peter Papanek, a TV társaság képviselője.

 

A könyvelésből hiányzó számlák és a szóban forgó cégek viszonyulása az adókötelezettségek teljesítéséhez a TV társaság képviselői szerint arról tanúskodnak, hogy a Markízával szemben a bíróságon támasztott, váltókkal összefüggő követelések indokolatlanok. A Markíza már a per kezdetétől kétségbe vonja a váltók eredetiségét. Egy grafológus szakvéleménye alapján a TV társaság képviselői kijelentették: nagyon valószínűtlen, hogy a váltókat 2000-ben írták alá, ahogy azt Marian Kočner és Pavol Rusko állítják.

A televízió ezzel összefüggésben feljelentette Kočnert és Ruskót értékpapírok hamisításának és az igazságszolgáltatás akadályozásának gyanúja miatt. Az ügyet a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vizsgálja.

Április végén a Pozsonyi Járásbíróság az egyik ügyben úgy ítélkezett, hogy a Markíza TV volt igazgatója, Pavol Rusko és másodsorban maga a TV társaság is kötelesek átfizetni egy 8,3 millió euró értékű váltót Marian Kočner cégének. Ez az ítélet nem jogerős, a televízió jelezte, hogy fellebbezni fog.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?