A maga egyéni útját járva

Az első ránézésre giccsesnek tűnő színek, a világos sárga, a rózsaszín és a világoskék egységes foltokban, árnyalatok nélkül jelennek meg a képeken. Mégis talán Csontváryhoz hasonló, megrázó hatásúak a gótikusan elrajzolt, aránytalan alakokat, néha torz, de nagyon pontosan és részletesen megrajzolt arcokat ábrázoló alkotások. Beszédes lópofák és sorsukat tekintetükben hordozó emberarcok sorakoznak a grafikákon – ezek a rajzok sokaknak ismerősek lehetnek még a hetvenes-nyolcvanas évekből, amikor az Élet és Irodalom nevű hetilapban jelentek meg a költőfejedelem Nagy László – az ÉS akkori szerkesztőjének – jóvoltából. Népi motívumok, régi magyar tárgyi emlékek tűnnek fel az alkotásokon, nagyon pontos és precíz, részletező pontossággal. A keresztút-sorozaton Máriát magyar népviseletbe öltözteti, hímzett fejkendővel, és minden szereplő népviseletet kap, a Jézust megkínzó katonákat huszár egyenruhában ábrázolja. Képein sokszor feltűnnek a magyar történelem fontos eseményei, megfesti a Magyar Hősök arcképcsarnokát is (1986-96).

1977-ben kapja meg az első szakmai elismerést, a Miskolci Grafikai Biennálé nagydíját, ezt követi 1988-ban a Munkácsy-díj, 1991-ben Fitz József-díj, egy évre rá a Magyar Művészetért díjat kap, 1994-ben Mednyánszky-díjas lesz, 1997-ben pedig megkapja a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze elismerést.

A megnyitón a házigazda Cséfalvay Pál, a Keresztény Múzeum igazgatója köszöntötte a művészt és a nagy számban megjelent érdeklődőket. Megköszönte munkatársainak a kiállítás megrendezésében nyújtott segítséget és a magántulajdonban lévő képek tulajdonosainak azt, hogy erre az alkalomra kölcsönözték Somogyi Győző alkotásait. A kiállítást Káposztássy Béla, a Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet főmunkatársa nyitotta meg, szakértő szavai előtt Sík Dóra csellóművész játékát hallgathatták a jelenlévők.

Somogyi Győző 1942-ben született, 1960-ban érettségizett a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban. Többszöri sikertelen próbálkozás után sem vették fel az iparművészeti és a képzőművészeti főiskolára. 1960-64 között a Kossuth nyomdában segédmunkás. 1962-től munkája mellett teológiát tanul, 1964-ben vették föl a budapesti Központi Szemináriumba. 1968-ban egyháztörténeti doktorátust szerez, papként megjárja Lábatlant, Dunakilitit, a budapesti sertésvágóhíd mellett a Gubacsi úti kápolnában szolgál, majd a külső-józsefvárosi Tömő utcába kerül. Mindenhol kemény fizikai munkát is végez, és megpróbál a fiatalokból közösséget szervezni. Emiatt azokban az időkben nemcsak a hatalomnak, hanem saját egyházi vezetőinek is kellemetlenné válik, 1975-ben felmentik a papi szolgálat alól. Az egyház mostanra visszafogadta, ha nem is a szolgálatba, de elismert művészei közé. A múlt héten átadott krakkói magyar kápolna egyik keresztjét is ő festette.