A legjobbak elismerése

Komárom. Értékes ajándékot kapott a Pro Patria 2000 Alaptól a komáromi Munka Utcai Alapiskola: 6 korszerű számítógépet, összesen mintegy 300 ezer korona értékben.

Komárom. Értékes ajándékot kapott a Pro Patria 2000 Alaptól a komáromi Munka Utcai Alapiskola: 6 korszerű számítógépet, összesen mintegy 300 ezer korona értékben. „Amikor tavaly decemberben 15 komáromi magánszemély létrehozta ezt az alapot, a város és a környék gazdasági fellendítésének, valamint az itt élők tudásszintje emelésének elősegítését tűztük ki célul – mondta Bastrnák Tibor, az alap elnöke. – Az informatikai nevelés ma már szerves részét képezi a tananyagnak, viszont modern eszközök híján nem lehet hatékony az oktatása. Ezért gondoltuk, hogy ilyen formában járulunk hozzá ahhoz, hogy a város legnagyobb magyar iskolájában tanuló diákok a kor követelményeinek megfelelő tudásra tehessenek szert.” A Pro Patria 2000 Alap a tegnapi ünnepélyes tanévnyitó keretében anyagi elismerésben részesítette a komáromi Selye János Gimnázium két tanulóját, Rakyta Pétert és Koltai Pétert. Rakyta Péter a nyáron Indonéziában megrendezett Nemzetközi Fizikai Olimpián bronzérmes lett, Koltai Péter pedig dicséretben részesült. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?