A Legfelsőbb Bíróság egyelőre nem foglalhat állást Milučkýval kapcsolatban

Legfelsőbb Bíróság k
Pozsony |

Jozef Milučký, a Legfelsőbb Bíróság bírójának őrizetbe vételével, illetve a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) által foganatosított intézkedésekkel  összefüggésben a bűnüldöző szervek egyelőre nem továbbítottak információkat a Legfelsőbb Bíróságnak – tájékoztatott Zuzana Maslišová szóvivő.

„A Legfelsőbb Bíróság emiatt nem tehet közzé hivatalos állásfoglalást az ügyben. Az intézmény a továbbiakban a vonatkozó jogszabállyal és előírásokkal összhangban fog eljárni, és kész teljes mértékben együttműködni a bűnüldöző szervekkel” – tette hozzá Maslišová.

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) emberei csütörtökön őrizetbe vették Jozef Milučkýt, a Szlovák Legfelsőbb Bíróság bíróját és a közigazgatási kollégium elnökét. Erről a Denník N napilap tájékoztatott.

„A NAKA nyomozója ma reggel korrupciós bűncselekménnyel összefüggésben őrizetbe vett egy gyanúsítottat. A rendőrség az őrizetbe vett személynél házkutatást is tartott. Tekintettel a folyamatban lévő eljárásra egyelőre nem adható bővebb tájékoztatás” – közölte Michal Slivka, az Országos Rendőr-Főkapitányság szóvivője.

Milučký a Legfelsőbb Bíróság négy kollégiuma közül vezeti az egyiket. Sajtóértesülések szerint korrupcióval gyanúsítják őt, a NAKA emberei házkutatást is tartottak nála.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?