A lárma csendje

A forgatagi lárma közepette

meglelt a csend.

Csodálkoztam is eleget,

mindez hogy lehet.

Az élet fontosabb eseményei

jutottak eszembe — a csendben,

miközben majd felborítottak a sietők,

nyomatékot adva,

hogy nincs megállás, nincs kivételezés,

ez már egy ilyen világ.

Az anyaméhben megbúvó gyermek

szívhangját hallom:

egyenletes, nyugodt hang.

Bizonnyal ő is hallja, érzékeli a csendet.

Azt gondolhatja, mindig is így lesz.

Minden erőmmel azon vagyok,

ne veszítsem el a csendet,

a forgatag jól megtaszít —

nem adom fel.

Halott szüleimet próbálom

meglepni e csenddel,

hogy együtt halljuk a halhatatlant,

a csendbe furakodó

parányi gyermek szívdobogását.

Mintha mégis minden rendben volna:

bennem a folytonosság,

a halhatatlan élet, az élhető halál,

az isteni üzenet a szentlélekről,

a határtalan fény.

E csodacsendben átlátok a forgatagon,

a vággyal teli álomjövőbe,

egy zöldellő rétre, egy kacarászó gyermekre,

hol a pillangók hada —

a természet hangjai közt — tavaszt,

s valódi csendet jelez.

Hodossy Gyula (1960. V. 3.) Dunaszerdahely