A külügy nem kommentálja Balázs kijelentéseit a Beneš-dekrétumokról

Pozsony |

<p>A szlovák diplomácia nem kommentálja a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatos kivételekre vonatkozó nyilatkozatokat. Ez Balázs Péter magyar külügyminiszter szavaira is érvényes.</p>

Balázs a Hírszerzőnek nyilatkozott erről. Magyarország számára elfogadható lenne, ha a Beneš-dekrétumokra hivatkozást bármilyen formában akceptálná az EU? - tette fel neki a kérdést a magyarországi hírportál, a külügyminiszter pedig a következőket válaszolta: "Nem, nem és nem. Írország egyszer már felhozott alaptalan aggályokat, amire jött egy megnyugtató nyilatkozat, aminek konkrét hatása ugyan semmi, de hatott az ír szavazókra. Itt is csak egy általános, jogi természetű biztosítékot lehet elképzelni, ami arról szól, hogy a Lisszaboni Szerződés semmilyen tekintetben nem változtat meg múltbeli jogviszonyokat. Ezt a lehető legegyszerűbben, egy mondatban ki lehet mondani. De azt is deklarálni kell, hogy ez nem nyitja újra a ratifikációs folyamatot, mert ha ezt előröl kellene kezdeni, semmi nem lenne az egészből."
Mivel Szlovákia nem szereplője és nem is részese a cseh kivételről folyó tárgyalásoknak, s nem lépünk ebbe a folyamatba, csak a cseh kivétel szövegének végső, a Csehország és a svéd elnökség közti megállapodás szerinti változatával kapcsolatban foglalunk állást. Éppen ezért nem nyilatkozunk a folyamat során elhangzó semmilyen kijelentésekkel kapcsolatban sem" - közölte Peter Stano külügyi szóvivő. (hsz, sita, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?