A központi válságstáb zöld utat adott az enyhítések első fázisának

Igor Matovič

A központi válságstáb kedden jóváhagyta a COVID-19 betegség terjedésének megakadályozása érdekében hozott óvintézkedések enyhítésének első fázisát. 

Az enyhítésekre vonatkozó javaslatot hétfőn (április 20.) mutatta be az illetékes szakmai bizottság. Szerdától (április 22.) nyitva tarthatnak a 300 négyzetméternél kisebb alapterületű üzletek és szolgáltatásokat nyújtó egységek, továbbá az olyan étkezdék, ahol ablakon keresztül vehető át az étel, a szabadtéri sportpályák (az öltözők és a mosdók használata nélkül), a hosszú távú elszállásolást biztosító szálláshelyek (étkezés nélkül), a kültéri piacok, valamint az autószalonok és használtautó-kereskedések. Minderről a válságstáb ülésének szünetében tájékoztatott Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő.

Matovič szerint a központi válságstáb csaknem egyöntetűen szavazott az enyhítés mellett. A Közegészségügyi Hivatal később fogja közzétenni, hogy konkrétan mely sportokat lehet majd űzni. A piacok esetében biztosítani kell majd egy bejáratot és egy kijáratot, a pultok között pedig legalább kétméteres távolságot kell hagyni.

A miniszterelnök utalt rá: ha az enyhítés következtében romlana a helyzet, akkor két hét múlva újra bezáratják a szerdán kinyitó egységeket, sőt azokat is, amelyek már eddig is nyitva voltak.

A korlátozásokat fokozatosan, négy fázisban oldanák fel, az egyes fázisok optimális esetben két hétig fognak tartani. Ez azonban csak akkor érvényes, ha az új fertőzöttek átlagos napi száma nem lépi túl a száz főt. Ha a helyzet romlani fog, tehát az új fertőzöttek száma túllépi a napi 150 főt, a megnyitott egységeket ismét bezárják. Minden újonnan megnyitott üzletre és szolgáltatást nyújtó egységre érvényes az az előírás, hogy 25 négyzetméterenként csak egy ügyfél tartózkodhat benne.

A kormányfő megerősítette, hogy módosítják a nyugdíjasok számára fenntartott bevásárlási időt. Mostantól az új típusú koronavírus által leginkább veszélyeztetett korosztály tagjai 9 és 11 óra között vásárolhatnak be az egyes üzletekben. Ez a korlátozás csak hétfőtől péntekig érvényes. Matovič határozottan megkérte a 65 év feletti nyugdíjasokat, hogy csak ebben az időben vásároljanak. Az üzletek 9 és 11 óra között az időseken kívül mást nem engedhetnek be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?