A Közegészségügyi Hivatal a Szputnyik V beszerzését javasolta a kormánynak

Szputnyik vakcina

A Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) a Szputnyik V vakcina megvásárlását javasolta a kormánynak. Daša Račková, a hivatal szóvivője a TASR hírügynökségnek elmondta: a gyártótól meg kell szerezni a lehető legtöbb releváns információt, hogy értékelhető legyen a védőoltás minősége, hatékonysága és megbízhatósága. Ján Mikas tiszti főorvos a kormány döntését, miszerint nem vásárol orosz vakcinát, tudomásul vette.

A hivatal hangsúlyozza, hogy Szlovákiában a járványhelyzet rendkívül súlyos. A leghatékonyabb megoldás az ÚVZ szerint az, ha minél gyorsabban beoltjuk a lehető legtöbb embert. Éppen ezért elengedhetetlenül fontos, hogy a lehető legrövidebb időn belül biztosítva legyen a kellő mennyiségű, hatékony és biztonságos vakcina.

"Az a helyzet, hogy a leszerződött cégek nem teljesítik az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által regisztrált oltásokra kötött megállapodásokat, és most versenyt futunk az idővel. Ennek okán felmerült egy másik lehetséges megoldás, mégpedig az, hogy olyan vakcinák vásárlására összpontosítunk, amelyek még nem kapták meg a központi engedélyt az EMA-tól" – áll a hivatal közleményében.

Az ÚVZ felhívta a figyelmet arra is, hogy ha időközben az EMA beregisztrálja a Szputnyik V vakcinát, nagy lesz iránta a kereslet, Szlovákiát pedig megelőzhetik más országok. "Ha most megvásárolnánk, Szlovákia megspórolhatná a felesleges időveszteséget, és az oltási stratégia részeként alkalmazhatná a vakcinát" – zárta Račková.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?