A kormánykoalíció szavazóinak több mint kétharmada ellenzi a korrupcióért kiszabható büntetések enyhítését

kormány kk

Szlovákia lakosainak többsége nem ért egyet a korrupciós ügyekben kiszabható büntetések enyhítésével. 43,4 százalék határozottan nem ért egyet, 34 százalék inkább nem ért egyet ezzel. A lakosság 4,6 százaléka támogatja az enyhítést – derül ki abból a felmérésből, amelyet a Transparency International Slovakia (TIS) megbízásából január 16. és 23. között végzett a Focus ügynökség 1015 válaszadó bevonásával.

„A korrupció miatt kiszabható büntetési tételek csökkentése erős elutasítottsága mindenütt megfigyelhető volt, a legkisebb településeken élők, a nagyvárosi lakosok, a 18 évnél idősebb fiatalok, de az idősebbek nagy többsége ellenezte” – közölte a TIS.

A felmérésből az is kiderült, hogy az enyhébb büntetések elfogadására irányuló törekvések ellenállást váltottak ki a koalíció szavazóinak körében is. A Hlas és az SNS szavazói körében meghaladta a 70 százalékot azok aránya, akik nem értenek egyet a korrupciós bűncselekményekért kiszabható büntetések enyhítésével. A Smer szavazói között ez az arány meghaladta a 65 százalékot. Michal Piško, a TIS igazgatója megjegyezte, a büntetések enyhítésével kapcsolatban kritikusan nyilatkozó kormánypárti szavazók aránya csak kis mértékben tér el a teljes mintától.

A közvélemény-kutatás készítői arra is rákérdeztek, hogy a válaszadók hogy látják a korrupció büntetését. A lakosság több mint fele úgy becsüli, több tíz embert ítélnek el évente korrupciós bűncselekmény miatt. A válaszadók 6,4 százaléka szerint ez a szám több mint száz. Csak 27,3 százalék becslése bizonyult helyesnek, ők azt válaszolták, évente kevesebb mint tíz embert ítélnek el korrupció miatt. A fennmaradó 22 százalék nem tudott válaszolni erre a kérdésre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?