A kormány felszólította az ÚVZ-t, az óvintézkedések kidolgozásakor vegye figyelembe a GreenPass-t

időjárás meleg
Pozsony |

A Szlovák Közegészségügyi Hivatalnak (ÚVZ) a járványellenes óvintézkedések kidolgozása során figyelembe kellene vennie a digitális Covid-igazolvány, az ún. GreenPass meglétét. Ez utóbbi igazolja, hogy a birtokosa felvette a Covid-19 elleni védőoltást, hogy negatív teszteredményt produkált, vagy hogy már átesett a betegségen. Erről a szerdai ülésén döntött a kormány, jóváhagyva a közegészség védelméről szóló törvény módosítását, melyet a parlament gyorsított eljárás keretében fog tárgyalni.

Az állam racionális és legitim döntésnek tartja, hogy a Covid-19 betegség ellen beoltott személyek szabadabban, akadálytalanabbul gyakorolhassák az alapvető jogaikat. A javaslat értelmében ezek a személyek szabadabban látogathatnák a szolgáltató egységeket, hiszen ők egészségügyi szempontból kisebb kockázatot jelentenek másokra.

A GreenPass ideiglenes figyelembe vétele a törvényalkotásban az egészségügyi tárca szerint azt a célt szolgálná, hogy kedvezőbb helyzetbe kerüljenek a pandémia által leginkább sújtott ágazatok (szolgáltatások, kultúra stb.). A módosítás célja tehát az alapvető emberi jogok és szabadságok védelme mellett annak megakadályozása, hogy a következő hullám újabb jelentős gazdasági károkat okozzon.

Az egészségügyi tárca emlékeztetett, hogy minél magasabb a Covid-19 betegség ellen beoltott személyek aránya, annál előbb éri el a társadalom a kollektív immunitást, ami azt jelenti, hogy megszűnik a lakosok életét és egészségét fenyegető közvetlen veszély.

Szlovákiában június 26-tól kézbesítik a lakosoknak az uniós, digitális Covid-igazolványokat. Az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) 3,2 millió oltásra vonatkozó adatot dolgoz fel. Emellett feldolgozásra vár több mint 200 000 adat a betegségen átesettekről és csaknem 50 000 adat az elvégzett PCR-tesztekről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?