A kormány előtt a Kisebbségi Alap

Pozsony |

<p>A kormány a február 22-i ülésén tárgyalja a Kisebbségi Kulturális Alapról szóló törvényt, tájékoztatta lapunkat Rigó Konrád, a Híd-jelölte kulturális államtitkár.</p>

„Tárcaközi egyeztetésen két hónap alatt közel 200 vitaanyag érkezett” – mondta Rigó. Szerinte veszélyben volt az alap 8 millió eurós éves támogatása is. „A tárcaközi egyeztetésben több alkalommal meg kellett védenünk a törvényt, de most már biztos a 8 milliós keret és a kulturális önrendelkezés is – állítja az államtitkár. – A 195 módosító javaslatból számos hozzászólást, jogtechnikai javaslatot beépítettünk a törvénybe.” A szlovákiai magyar kultúrára több mint 4 millió eurót fordítanak. A döntéshozókat az egyes kisebbségek a kulturális szervezetek közgyűlésén, demokratikus úton választják meg. A testületek maguk döntenek a pályázati kiírások tartalmáról és céljairól. Minden kisebbség saját maga határozza meg prioritásait, a támogatás formáját, és maga dönt a pályázatok sorsáról. A megválasztott testületek döntései kötelező érvényűek az intézmény igazgatója számára. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?