A koncentrációs és a munkatáborok története

SIDÓ ZSOLT

Szembesülnünk kell azzal a ténnyel, hogy koncentrációs táborokat először a Brit Birodalom hozott létre, mégpedig Dél-Afrikában, a búrok ellen vezetett háborúban. A búrok holland telepesek leszármazottai voltak, és a Búr Köztársaság területén található hatalmas arany- és gyémántlelőhelyekre a brit impérium is fente a fogát. A brit hadsereg támadást intézett egy szuverén ország ellen, de nem tudta megtörni az ellenállást. A hadsereg vezetése a hátország megsemmisítésével akarta letörni az ellenállást, és ebből kifolyólag a civil lakosság terrorizálását, lakóhelyeik pusztítását, a termény és állatállomány pusztítását kezdte el. A nőket és gyermekeket ún. „önkéntes menekülttáborokba” hurcolta, ahol 1900 októberében már százezernél is többen sínylődtek. A táborok elhelyezése úgy történt, hogy a lehető legkevesebben éljék túl: mocsaras, az időjárás viszontagságainak kitett helyeken építették fel őket. Az élelmezés is siralmas volt, még a csecsemőktől is megvonták a tejadagot. 1899 és 1902 között 22 000-nél több 16 éven aluli búr halt meg a brit táborokban és kb. 4500 nő. A búrok Vereenigingben kapituláltak és alávetették magukat a birodalom akaratának.

A koncentrációs táborok következő alkalmazója a Szovjetunió volt. Ide kerültek a Lenin és Sztálin politikáját ellenzők, de a politikai perek áldozatainak családtagjai is. Az első 1921-ben épült a CSEKA (politikai rendőrség) felügyelete alatt a Szolovki-szigeteken. A foglyokat könyörtelenül dolgoztatták. Több hasonló tábort is létrehoztak, ahol is a 20-as évek végére már kb. 60 000 volt a foglyok száma. Sztálin 1930-ban hozta létre a GULAG (Glavnoje Upravlenyije Lagerej – Lágerek Főparancsnoksága) intézményét, amely már a köztörvényes bűnözők „foglakoztatását” is ellátta. Eleinte a politikai átnevelés volt a cél, de később már az olcsó munkaerő léte éltette a táborokat. A legnagyobb építmény, melyet a foglyokkal építettek meg, a Balti-tengert és a Fehér-tengert összekötő csatorna volt, ennek létrehozásában 300 000 rab vett részt és 50 000 haltak meg. Az egyik legkegyetlenebb Kolima volt, ahol télen akár -72 fokos hidegben is bányászták az aranyat: 1937 és 1953 között mintegy hárommillió rab pusztult el ebben a táborrendszerben. 1945-ben a Szovjetunió területén 53 központ létezett 667 táborral és 475 mezőgazdasági kolónia. A szovjet munkatáborokban 1950-ben 2 560 000-en raboskodtak. Felszámolásukra 1956-ban, Hruscsov Sztálint elítélő beszéde után került sor.

A következő a sorban a Hitler által vezetett Harmadik Birodalom volt. Az első tábor 1933-ban, Dachauban kezdte meg működését. A náci rémuralom alatt Európában 49 tábort hoztak létre. A leghírhedtebbek Auschwitz-Birkenau (Oswiecim – Lengyelország), Bozen, Belzec, Bergen-Belsen, Chelmno, Jesenovac, Kaunas, Lwów, Majdanek, Mauthausen-Gusen, Rawensbrück, Sachsenhausen, Sobibór, Terezín (Csehország), Varsó, Treblinka. Ezenfelül még voltak ifjúsági táborok is Moringenben – fiúk számára, KZ Uckermark, Berlin mellett lányok és fiatal nők számára, Litzmannstadt (Łodź – Lengyelország) lengyel és cseh gyerekek számára. A német táborokban több millió ember halt meg, ki gázkamrában, ki betegségben, ki az orvosi kísérletek során, ki pedig az embertelen bánásmód és a rossz ellátásból kifolyólag fizikai elgyengülésben. A náci haláltáborokban a politikai ellenzéken kívül elsősorban zsidók – egész Európa területéről, lengyelek, csehek, oroszok, szlovákok, magyarok – és nem utolsósorban cigányok pusztultak el embertelen körülmények között.

Olaszországban is létesítettek táborokat Benito Mussolini diktatúrája ideje alatt, de ezek inkább munkatáborok voltak a politikai ellenzék számára; 1943-ban megszüntették őket.

Az USA területén is voltak fenntartva koncentrációs táborok a japán származású személyek számára 1941, tehát a japán támadás után. Az USA hivatalai 70 000 japán származású amerikai állampolgárt és 42 000 tartózkodási engedéllyel rendelkező japán személyt internáltak. A családtagokat nem választották el egymástól, volt orvosi ellátás, játszóterek is, de a szögesdróton belül. Az USA területén 10 ilyen tábor létezett, az utolsót 1946-ban számolták fel.

A háború befejezése után is létesültek táborok Európában, ha nem is olyan drasztikusak, mint a német koncentrációs táborok.

Jugoszláviában Tito marsall kommunista rendszere is hozott létre táborokat politikai ellenfelei és a háborúban a németekkel kollaboráló személyek részére. A Vajdaságban Tiszaistvánfalván, Szávaszentdemeteren, Rőzseházán, Mozsoron, Gádoron és Körtésen voltak táborok, ahova is a horvát usztasákat, csetnikeket, királypártiakat és a délvidéki németeket internálták.

Csehszlovákia területén is jöttek létre táborok: 1946 és 1950 között Jáchymov és Příbram környékén volt fogolytábor a német katonák részére. Az 1948-ban elfogadott 247-es törvény alapján öt munkatábort létesítettek Jáchymov és Příbram környékén, ahol kb. 5 000 ember raboskodott. A rabok az uránbányákban dolgoztak, az uránra a szovjet atombomba elkészítéséhez is szükség volt. A kommunista rezsim nem bánt kesztyűs kézzel politikai ellenfeleivel sem: 18 nevelőtábort hoztak létre Jáchymov, Horní Slavkov és Příbram környékén, ahol is a rabok uránt bányásztak, mivel hadifoglyokkal a bányászat már nem volt megoldható. 1953-ban Jáchymovban 12 000 politikai fogoly volt elhelyezve. További munkatáborok voltak még Vojnában és Bytízen, ahol kb. 3 500 politikailag nem megbízható egyén raboskodott. A munkatáborokat Csehszlovákiában kb. 70 000 ember járta meg, és sokukkal a radioaktív sugárzás következtében fellépő rákos megbetegedés végzett. A táborok létezése alatt 31 embert lőttek le szökés közben (MUKL – muž určený k likvidacii – likvidációra szánt ember) és 439 ember halt meg különféle balesetekben. Az utolsó csehszlovák munkatábort 1961. június 1-jén zárták be.

A fentiekből is láthatjuk, hogy az emberi kegyetlenség határtalan. Faji, politikai vagy világnézeti meggyőződés alapján internálni emberek ezreit – erre is csak az ember képes. A fenti tények tudatában az embernek Titus Maccius Plautus mondása jut az eszébe: Lupus est homo homini – Ember embernek farkasa.