A késve érkezett szállástámogatási kérvényeket is elfogadhatja az önkormányzat

Roman Mikulec
Pozsony |

A belügyminisztérium arra kéri az önkormányzatokat, fogadják a menekültek elszállásolásának támogatására vonatkozó kérvényeket akkor is, ha késve érkeznek, és az ügyfélfogadási időt igazítsák az igényekhez. Hivatalosan csütörtökig kell benyújtani a februárra és márciusra vonatkozó kérvényeket. A minisztérium úgy tájékoztatott, hogy elfogadja a határidő lejárta után beérkező kérvényeket a településektől – tájékoztatott Michaela Paulenová, a belügyminisztérium sajtóosztályának munkatársa.

„Kapcsolatban vagyunk az önkormányzatokkal és a járási hivatalokkal. A belügyminisztérium, Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter ígéretének megfelelően, a törvényben meghatározott időpont, azaz április 15-e után is elfogadja a hozzájárulásra vonatkozó kérvényeket, mivel erre az időszakra esnek a húsvéti ünnepek” – mondta Paulenová.

Ahhoz az önkormányzathoz kell benyújtani a kérvényt, amelynek közigazgatási területén áll az ingatlan. A támogatás legfeljebb hét éjszakára vehető igénybe, azelőtt, hogy a befogadott ukrajnai menekült ideiglenes menedékjogot kapna. Azután, hogy a belügyminisztériumtól megérkezett a pénzt, az önkormányzat öt munkanapon belül kifizeti a juttatást a bérbeadónak.

A juttatás összege a 15 évnél idősebb menekültek után éjszakánként hét euró, a 15 évnél fiatalabbak után 3,50. A hozzájárulás kifizetéséhez az ingatlan tulajdonosának szerződést kell kötnie az elszállásolt menekülttel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?