A Kalózpárt szerint Hamran megfelelően járt el, Bírešt kellene leváltani

Zuzana Šubová

A Szlovák Kalózpárt (Pirátska strana – Slovensko) szerint Hamran István országos rendőrfőkapitány megfelelően járt el az Ivan Šimko belügyminiszter visszahívását eredményező ügyben, Jozef Bíreš megbízott földművelési minisztert kellene leváltani. A párt erről hétfői sajtótájékoztatóján nyilatkozott, az ügyben találkozni szeretne Zuzana Čaputová államfővel és Ódor Lajos kormányfővel.

A párt szerint ugyanis súlyos hatásköri visszaélések történhettek egyes állami szerveknél. Zuzana Šubová pártelnök szerint nem Ivan Šimko volt belügyminiszter, hanem egy parlamenti képviselői csoport és a meggyanúsított embereik igyekeztek meghiúsítani az Agrárkifizető Ügynökségnél (PPA) és a földművelési tárcánál indított vizsgálatot.

Šubová azt is érthetőnek tartja, hogy a nyomozás érdekében hírzárlat van érvényben, ha magas beosztású hivatalnokok ellen indul eljárás korrupció gyanúja miatt, és e tekintetben is helyesli Hamran eljárását. „Világosan megszabta a határokat. Világos, hogy most egyes pártoknak, főleg ellenzékieknek nem teszik, ha az embereik ellen eljárás zajlik” – jegyezte meg. Azt is kijelentette, ideje lenne Bíreš földművelési minisztert is visszahívni, mivel Šimkón keresztül találkozót próbált meg kieszközölni Hamrannal, szerinte azért, hogy információkat szerezzen a tárcájánál zajló vizsgálat részleteiről.

A pártelnök korrupció gyanúja miatt feljelentést tett a PPA és a földművelési minisztérium ellen, szerinte ezért igyekeznek őt többen is lejáratni, és attól tart, a Szlovák Információs Szolgálatot is bevonják az ügybe. Šubová visszautasítja azt az állítást, hogy többször találkozott Roman Mikulec volt belügyminiszterrel és Igor Matovič volt kormányfővel (mindketten OĽaNO és barátok).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?