A Kalligram folyóirat megidézett áprilisi száma

„Ha legalább pedofil lett volna vagy homoszexuális! De nem! Ha legalább kötekedő vagy verekedő fráter lett volna! De egyik sem.” (Grendel Lajos: New Hont-i etűd)

„Balassa Péter és Margócsy István szintén azt gondolta, hogy Grendelre oda kell figyelni, ugyanúgy, mint nemzedéktársára, Kornis Mihályra, akinek szintén akkoriban jelent meg az első könyve. Valószínű, hogy Grendel sokszor csuklott az Éleslövészet megjelenése utáni hónapokban, és e hónapok elmúltával sem hagyhatta abba a csuklást, mert röviddel később megjelenő második regénye, a Galeri legalább annyira beszédtémává vált, mint az előző.” (Márton László: Egy fiatal író a nyolcvanas évek elején)

„És azt beszélték akkor: / nézzétek, mekkora sorscsapás lesz nekik, / ha vének lesznek” (Csehy Zoltán: Homokvihar)

„Ha egyedül tartózkodom a konyhában, akaratlanul is visszapereg a fejemben az az óra, amikor ott állt mögöttem, kezébe vette a copfomat, és rábeszélt, hogy bontsam ki a hajam. »Ha megteszi, királynő lesz.« Ilyet nem mond az ember kíváncsiság nélkül.” (Pályi András: Az élet méze)

„Soha kockázat. És soha család.” (Gergely Ágnes: A cellamély, két vetületben)

„Továbbra sincs olyan magyar irodalomtörténet, amely a magyarországi területeken született irodalmak [összehasonlító] vizsgálatán épülhetne.”; „Mellesleg Puccinival Ady nem ért szót, még annyira sem, mint Csáth a maga igazságos ítélőbíró-szerepében.”; „Puccini megértése nem, de az avantgárdé, ideértve a futurizmust is, már örök hiánynak tetszik a Nyugat mai érté?ke?léseiben.”; „Pontos észrevétel, hogy Karinthy paródiáira illik a »remek« jelző.”; „Nincs nyugta.” (Szili József: A Nyugat modernsége)

„A nő tekintet általi tárgyiasítása a gyönyörködésen túl kontrollt és védekezést is biztosít a gyönyör mögött rejlő feltételezett fenyegetés (voltaképpen a tekintet megfordulása) ellen.” (Borgos Anna: A nézés öröme. Arckép – tanulmány)

„És ez a férfi engem mézes szóval illetett. Nem beszélt arról, hogy miféle írást várna tőlem a Nyugatba, nem, az őt most nem érdekelte. De azt mondta, hogy nem képzelt engem ilyen »szépnek« – és milyen fiatal is vagyok...” (Dénes Zsófia: Osvát)

„Szabó Lőrinc Babitsnak 1920. február 22-én kelt levelében egy női felfedezett ellen dühöng: »A Nyugat-ban engem utolsónak tett be Osvát. Ezt nem mint kifogást említem. Ellenben kifogásolnám, ha jogom volna hozzá, azt, hogy Osvát Kovács Mária úrhölgy hallatlan hülye versei közül egyszerre 7-et leközöl. Borzalmasan rossz prózaversek, a Ma söpredékéből valók, értelmetlen zagyvalékok. Sárközi is mélyen megbotránkozott rajta.«” (Szilágyi Judit: Osvát Ernő és a nők)

„Első és talán még többedik nekifutásra is azt feltételezhetjük, hogy az avantgárd törekvése a radikális újításra, a múlt teljes átértékelésére, a hagyomány elvetésére egyáltalán nem is teszi lehetővé az irodalomtörténet-írást. Kizárja ezt részint az, hogy az avantgárd tiszta lapot szeretne nyitni, a múltból legföljebb epizodikusan, anekdotikusan, vélet?lenszerűen, ötletszerűen, szeszélyesen emel ki ezt-azt, rendszeres áttekintésre nem is törekszik.” (Kálmán C. György: Avantgardista ön-történetek)