A Jobbiktól tart a román sajtó is

Bukarest |

<p>"Pandora szelencéjét" nyitná fel, ha a Fidesz az európai parlamenti (EP) választási siker után a magyarországi parlamenti választásokat is megnyerné - vélte keddi számában a Cotidianul, míg a román sajtó egy másik része a Jobbik térnyerését tartja veszélyesnek a térség jövőbeni stabilitása szempontjából.</p>

A Cotidianul összefüggésbe hozza cikkében a jelenlegi gazdasági válságot, a Fidesz sikerét és az erdélyiek helyzetét. Szerinte a magyar ellenzéki pártnak a válság közepette sikerült ötvöznie a konzervativizmus és a szociáldemokrácia érvrendszerét, hiszen még a baloldalnál is erőteljesebben hangsúlyozza a baloldali szociálpolitika fontosságát.
    A lap szerint ugyanakkor e párt ideológiájának vannak nacionalista összetevői is, elsősorban Orbán Viktor retorikájában. A cikk szerzője szerint ennek következtében - ha a Fidesz kormányzó párt lesz - megnő az esélye annak, hogy a magyar nacionalista csoportok a korábbinál gyakrabban ütközzenek majd a romániai hasonló erőkkel.
    A Gandul című napilap Corneliu Vadim Tudort, a Nagy-Románia Párt (PRM) elnökét szólaltatja meg, miután ez a szélsőségesen nacionalista politikai erő meglepően jó eredményt ért el az EP-választásokon. Arra a kérdésre, hogy a PRM miként tud majd együttműködni Brüsszelben a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ), Tudor azt felelte: számára nem elsősorban az RMDSZ jelenti a problémát, hanem Orbán Viktor, az Európai Néppárt alelnöke. "Az én szememben ő terrorista" - fogalmaz Tudor.
    A PRM elnöke szerint az RMDSZ azért ért el jó eredményt a választásokon, mert a romániai magyarok számára - mivel az RMDSZ-t Tudor "szinte katonai szervezetnek" titulálja - "kötelező" volt megjelenni a szavazáson. A román választópolgárok számára azonban ez fakultatív volt - mondja a PRM elnöke.
    Az Evenimentul Zilei rövid körképet ad arról, hogy a különböző országokban teret nyert a szélsőjobboldal. Ezen belül megemlíti a Jobbik sikerét is. Megállapítja: a Jobbik nyíltan beszél az autonómiáról, és védelmébe veszi a legszélsőségesebb véleményeket ebben a témában, ezért - véli a lap - a jövőben veszélyeztetni fogja a térség stabilitását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?