A járványt a pénztárcánkon is érezzük

bevásárlás
Pozsony |

Szlovákiában az elmúlt hónapban évek óta nem látott szintre lassult az infláció, az egyes áruk és szolgáltatások ármozgása között azonban a szokásosnál is nagyobb különbségek vannak. A munkanélküliség növekedése és a bérek csökkenése miatt a családok nagy része ráadásul most a kisebb áremelésre is érzékenyebben reagál.

Idén júniusban 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak Szlovákiában az egy hónappal korábbiakhoz képest, tavaly júniushoz viszonyítva pedig csupán 1,8 százalékkal nőtt az átlagos árszint – derül ki a Statisztikai Hivatal legfrissebb felméréséből.

„Az 1,8 százalékos éves drágulás csaknem három éve nem látott mélypontnak számít. Ennél lassúbb inflációra, 1,7 százalékosra, legutóbb 2017 októberében volt példa”

– nyilatkozta lapunknak Eva Sadovská, a Wood & Company befektetési és tanácsadó társaság elemzője.

A drágulás üteme nem minden családot érint azonos mértékben, hiszen más-más árucsoportokat vásárol és szolgáltatásokat vesz igénybe például egy kétgyermekes család, amelyben mindkét szülő dolgozik, és egy nyugdíjas házaspár. A Statisztikai Hivatal szerint a drágulás továbbra is a nyugdíjasokat sújtja a legnagyobb mértékben, az általuk vásárolt árukhoz ők az elmúlt hónapban 2,1 százalékkal drágábban juthattak hozzá, mint egy évvel korábban, míg az alkalmazottak esetében ugyanez 1,7 százalék körül mozog.

„A koronavírus-járvány miatti gazdasági visszaesés, a munkanélküliség növekedése és a bérek csökkenése miatt azonban most minden család jóval érzékenyebb az árakra. Így jelenleg valószínűleg jóval nagyobb különbség van a Statisztikai Hivatal adatai és a lakosság tényleges inflációs érzete között”

– mondta Sadovská, hozzátéve: jelenleg még többen kételkednek abban, hogy a hivatal a valóságot méri, és úgy látják, sokkal többet drágult az életük, mint amennyit a hivatalos számok mutatnak.

A jó hír, hogy az élelmiszerek látványos drágulása az elmúlt hónapban már nem folytatódott, épp ellenkezőleg, májushoz képest már 1,5 százalékkal csökkent az áruk. Ilyen mértékű havi csökkenésre az elmúlt több mint hét évben nem volt példa Szlovákiában.

„Az élelmiszerek árának a csökkenéséhez leginkább a szezonális hatások járultak hozzá, ezen belül is elsősorban a zöldségek ára, ami 8,5 százalékkal csökkent májushoz képest”

– nyilatkozta Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője. Sadovská szerint azonban az egészséges élelmiszerekre bevezetett alacsonyabb áfakulcsnak továbbra is elenyésző a hatása, vagyis a kisebb adókulcs pozitív hozadékát elsősorban a kereskedők érzik meg.

A koronavírus-járvány megjelenését követően látványosan csökkent az üzemanyagok ára is, a Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése szerint azonban mostanra újra beindult a drágulás, ha ez még egyelőre nem is nevezhető jelentősnek. Sadovská szerint az elmúlt hónapban ennek ellenére még mindig 15 százalékkal olcsóbban juthattunk hozzá a benzinhez és a gázolajhoz, mint az idei év elején vagy tavaly. A fokozatosan feloldott korlátozásoknak köszönhetően az elmúlt hónapban már jóval többen utaztak, mint áprilisban vagy májusban, így a közlekedésben vállalkozók is növelhették az áraikat, ez azonban még elenyésző, nem egész 1 százalékos drágulást hozott magával. Koršňák szerint a közlekedés azonban még így is több mint 5 százalékkal olcsóbb, mint tavaly ilyenkor.

A koronavírus-járvány miatt még az elmúlt hónapban is az egészségügyi szolgáltatások ára nőtt a legnagyobb mértékben, amihez elsősorban a fogorvosok járultak hozzá. Ez utóbbiak csaknem 3 százalékkal nagyobb összeget kértek a szolgáltatásaikért az egy hónappal korábbinál. A járványra rengeteget panaszkodnak a szállodák és éttermek üzemeltetői is, szerintük ugyanis még mindig rendkívül kevesen veszik igénybe a szolgáltatásaikat. Ennek ellenére az elmúlt hónapban a szállodák sem csökkentették az áraikat, az éttermek pedig még növelték is őket. Ez utóbbiak közül a legnagyobb, több mint háromszázalékos áremelést a nyugdíjasok számára főző éttermek esetében regisztrálták.

„Arra számítunk, hogy az idei év végéig tovább enyhül az élelmiszerek korábbi árvágtája. A drágulás ütemét az egyre óvatosabban költekező lakosság is lassíthatja, az egyre borúsabb előrejelzések miatt ugyanis most a nagy többség alaposan megfontolja, mire is költi a pénzét”

– mondta el Sadovská. Koršňák szerint az üzemanyagok ára ugyan tovább nőhet, a fogyasztói árak látványosabb megugrására azonban az elkövetkező hónapokban sem kell számítanunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?