Közélet

A járvány nyertesei, aranykorukat élő webshopok

Pozsony | A járvány nyertesei közé tartozik az online eladás, győzelmi menetelését még tavaly húsvétkor kezdte.
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

2021. január 18. 07:00

Amazon
- TASR-felvétel

„A járvány miatt ügyfeleink tavaly 80%-kal több pénzt hagytak a webáruházakban, mint az előző évben. A leglátványosabb ugrás a húsvét előtti üzletbezárások során volt, így áprilisban az online vásárlások 145%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. A másik csúcspont a karácsony előtti időszak, akkor 75%-os volt az éves növekedés” – mondta Matej Horňák, a Szlovák Takarékpénztár elemzője.

Vonzó a külföldi

Továbbra is a külföldi webáruházak népszerűbbek, Horňák szerint tavaly az internetes vásárláskor elköltött minden 100 euróból 57 külföldre vándorolt. Egy évvel korábban ez még 66 euró körül volt, vagyis kissé felzárkóztak a hazai webáruházak. „Abszolút összegben a Szlovák Takarékpénztár ügyfelei tavaly csaknem 670 millió eurót költöttek netes vásárlás során, majd 200 millióval többet az egy évvel korábbinál” – tette hozzá Horňák. Szerinte az internetes vásárlás népszerűsége a járvány előtt látványosan nőtt, a koronavírus azonban azokat is rákényszerítette erre, akik úgy gondolták, hogy erre még nincsenek felkészülve.

Tart a kiárusítás

Persze a karácsony utáni kiárusítás is a világhálóra költözött. „A várhatóan január végéig tartó kiárusítások során akár 70%-os kedvezményekkel is találkozhatunk” – nyilatkozta Pavla Hobíková, a Mall Group szóvivője. Szerinte a legnagyobb érdeklődés a háztartási eszközök, elektronikai termékek és a játékok iránt mutatkozik, a tavaszra készülve azonban már sokan vásárolnak biciklit.

(mi)

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Korčok

Szijjártó szerint Klus provokál, erre a szlovák külügy berendelte a pozsonyi magyar nagykövetet

Grigorij Mesežnikov

Mesežnikov: kétség nem fér hozzá, hogy Matovič nagyon sok probléma forrása

A bankok a hitelkérelmek elbírálásánál már az adóbevallásokat is vizsgálják

Az adóbevallás is hatással lehet a hitelfelvételre

Komárom

Új típusú tesztek az AGEL mintavételi pontjain

toth

Tóth Gergely: A bősi töltésről a bajnoki bronzéremig

Capitolium

Fokozott készültségbe helyezték a rendvédelmi szerveket a Capitoliumnál

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.