Tomáš Drucker belügyminiszter
A Hlasba olvad a Dobrá voľba
A Hlas és a Dobrá voľba megállapodást írtak alá az egyesülésről.
Tényleges egyesülésről van szó, a Hlas választási listáján szerepelnek majd a Dobrá voľba volt tagjai” – jelentette ki Pellegrini. Hozzátette, hogy nem jönnek létre platformok a Hlasban.
Pellegrini kijelentette, a Dobrá voľba tagjaival szakpolitikai szempontból is erősödik a pártja, a közgyűlésen javasolni fogja, hogy Tomáš Druckert válasszák be az elnökségbe. Drucker, mint a párt legfelsőbb vezetésének tagja, ennek megfelelő helyet kapna a párt választási jelöltlistáján.
Drucker nagyra tartja a Pellegrinitől kapott csatlakozási ajánlatot. „Úgy vélem, programunk nagyon sok mindenben egyezik a Hlas programjával” – szögezte le. Elmondta, a Dobrá voľba kiveszi a részét a kampány finanszírozásából is. „A Dobrá voľba anyagi lehetőségei a közös kampánykiadások legfeljebb 10 százalékát fedezik” – tette hozzá Pellegrini.
Drucker és Pellegrini egyetért abban, hogy a Hlas megnyerheti a parlamenti választást, ez a célkitűzésük. „Harcolni fogunk, hogy minél nagyobb felhatalmazást kapjunk a választóktól. Célunk a parlamenti választás megnyerése, hogy mi dönthessünk arról, milyen kormány fogja vezetni az országot” – tette hozzá Pellegrini.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.