A Hlas szerint Čaputová elkövette az eddigi legnagyobb hibáját

Peter Pellegrini
Pozsony |

Zuzana Čaputová államfő azzal, hogy rögtön aláírta az SZK és az USA közötti védelmi megállapodást, betetőzte az elnökként elkövetett eddigi legnagyobb hibáját. A parlamenten kívüli Hlas párt így reagált a megállapodás szerdai ratifikálására. A párt közleményét Patrícia Medveď Macíková szóvivő bocsátotta a TASR hírügynökség rendelkezésére.

„Az elnök asszony másodszor utasította el, hogy meghallgassa az általa vezetett népet, és más érdekeket helyezett előtérbe” – közölte Peter Pellegrini pártelnök, aki az államfőnek a szlovák-amerikai védelmi szerződés jóváhagyásával és aláírásával kapcsolatos lépéseit a megbízatása „sötét fejezetének” nevezte.

Pellegrini emlékeztetett, hogy a szerződés jóváhagyása után a Hlas a parlamentben felszólította az államfőt, hogy vegye még egyszer fontolóra a főügyész számottevő észrevételeit, és ne írja alá a megállapodást, amíg nem ismert a népszavazás eredménye. „Ehelyett azonnal aláírta ezt a Szlovákiára nézve előnytelen szerződést. Nagyon sajnálom, hogy a szerződés mielőbbi aláírása végett a három legfőbb közjogi méltóság olyan eszközökhöz folyamodott, amelyeknek semmi közük a demokráciához, az alkotmányossághoz, vagy a Szlovák Köztársaság nemzetállami érdekeinek védelméhez” – jegyezte meg az ellenzéki politikus.

Az államfő szerdán ratifikálta a Szlovákia és az USA közötti, védelmi együttműködésről szóló megállapodást, amelyet az SZK és az USA képviselői múlt héten írtak alá Washingtonban, és amelyet a szlovák parlament szerda délben hagyott jóvá. A dokumentum lehetővé teszi az amerikai fegyveres erők számára a Malacky-Kuchyňa és a Sliač katonai repülőterek, esetlegesen más létesítmények használatát is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?