A Hlas nem fogja a politikai harcban kihasználni az ukrajnai helyzetet

Peter Pellegrini

A Hlas nem fog visszaélni a helyzettel, és az Ukrajna elleni támadást nem fogja felhasználni a belpolitikai harcban – jelentette ki Peter Pellegrini, a párt elnöke. Arra is ígéretet tett, hogy a párt felelősen fog hozzáállni ahhoz a kérdéshez, hogy NATO-katonákkal erősítsék-e a szlovák–ukrán határ védelmét.

„A hangzatos nyilatkozatok nem segítenek az országon, és az sem, ha az egyik politikai oldal támadja a másikat. Itt az ideje, hogy komolyan beszéljünk nemzeti és állami érdekeinkről és arról, hogy Szlovákia hogyan birkózik meg a helyzettel ezekben a nehéz időkben” – mondta Pellegrini.

A legfontosabbnak azt tartja, hogy mindenki megértse, az elsődleges nemzeti érdek az ország területi egységének védelme és megőrzése. „Ha terítékre kerül a kérdés, hogy szükséges-e NATO-katonákkal megerősíteni a keleti határ védelmét, a Hlas kész a felelős párbeszédre” – tette hozzá a párt elnöke.

Bízik benne, hogy a kormány felmérte, milyen hatása lesz a háborúnak a hazai gazdaságra és a lakosság életszínvonalára, és ha értelmes javaslatokkal rukkol elő, akkor azokat készek „politikai felhajtás nélkül támogatni”. Szavai szerint pártja felelősen fog hozzáállni a migrációs válsághoz is, hogy Szlovákia képes legyen segíteni a sok háborús menekültnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?