A Hlas felszólította Hegert, hogy foglalkozzon az élelmiszerárakkal

Peter Pellegrini

Itt az ideje, hogy Eduard Heger megbízott kormányfő elkezdjen foglalkozni a hazai élelmiszerárakkal – jelentették ki szerdai sajtótájékoztatójukon a Hlas képviselői.

„Felszólítjuk Eduard Heger kormányfőt, hogy ne a külpolitikában gondolkodjon, hanem azonnal lásson hozzá a sürgős hazai problémák kezeléséhez” – mondta Peter Pellegrini, a párt elnöke.

Szerinte a kormánynak gyorsított eljárás keretében kell a törvényhozás elé terjesztenie olyan javaslatokat, amelyekkel megállítható az élelmiszerek árának gyors emelkedése. „Azt várjuk a kormánytól, hogy készítsen törvénytervezetet, amellyel meghatározott időre megszabná 400-500 élelmiszeráru kereskedelmi felárát” – tette hozzá.

Az ellenzéki párt egyúttal úgynevezett „árcédula-rendőrség” létrehozását követeli. Ez olyan államigazgatási alkalmazottakból állna, akiket feljogosítanának, hogy járják az üzleteket és leplezzék le azokat, akik nem tartják be a kereskedelmi felárra vonatkozó rendeletet. „Ha a kormány ezt nem teszi meg, akkor kidolgozzuk mi ezt a törvényjavaslatot” – mondta Pellegrini.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?