A hivatalnokkormány miniszterei kitűzték céljaikat

A hivatalnokkormány első sajtótájékoztatója (Somogy Tibor felvétele)
Pozsony |

A hivatalnokkormány miniszterei számára fontos a helyreállítási terv teljesítése és az uniós alapok helyes felhasználása. Míg egyesek az előző kormány utáni káosz felszámolásán fognak dolgozni, mások az utódjaik számára készítik elő a terepet, de olyanok is akadnak, akik nagy ambíciókkal vágnak neki rövid kormányzásuknak.

Az új miniszterelnök Ódor Lajos arról számolt be, megkérte a tárcavezetőket, hogy fogalmazzanak meg 3+3 prioritást, amelyeket a kormányzásuk alatt szeretnének elérni. A miniszterek három olyan feladatot fogalmaztak meg céljaik között, melyek azonnali orvoslást igényelnek és további három olyat, melyek Szlovákia jövője szempontjából lehetnek fontosak.

Líva Vašáková a hivatalnokkormány miniszterelnök-helyettese arról számolt be, fontos, hogy a helyreállítási terv továbbra is jó úton haladjon. Feladatának tekinti az uniós pénzek helyes felhasználását. A külügyminisztériumot ezentúl Miroslav Wlachovský vezeti majd, szerinte tárcája számára kiemelten fontos az egyértelmű és egyenes kommunikáció. Fontosnak tartja, hogy Ukrajna megkaphassa a kiérdemelt és igazságos békét, amely megbünteti az agresszort. A miniszter támogatni fogja a szlovák cégek külpolitikai érvényesülését azzal, hogy nagyobb hangsúlyt helyeznek az exportra.

A védelmi minisztérium éléről Martin Sklenár kijelentette, továbbra is támogatni kell Ukrajnát a háborús helyzetben, hogy visszakapja szuverenitását. A már megkezdett projekteteket folytatni tervezi, ilyenek például a haditechnika korszerűsítése, a hadsereg fejlesztése és az Európai Unióval és a NATO-val való szoros együttműködés.

Belügy, gazdaság, pénzügy

Ivan Šimko szerint a belügyminisztérium célja és feladata, hogy elkormányozzák az országot az előre hozott választásig. Szerint az ország hibrid háborúban áll, így elengedhetetlen a dezinformáció elleni harc.

„Arra fogunk törekedni, hogy a törvényt helyezzük a politika elé”

– mondta a belügyminiszter.

Peter Dovhun, a szlovákiai villamosenergia-hálózatot felügyelő állami vállalat SEPS volt vezérigazgatója, aki hétfőtől a gazdasági minisztériumot vezeti, további innovációk és befektetések beiktatását tervezi, hogy eredményesebben tudjanak küzdeni az energiaválság ellen. A növekvő árakkal való küzdelem első lépése, hogy tiszta és világos folyamatokat fogalmazzanak meg.

Horváth Mihály magyar nemzetiségű pénzügyminiszter szerint a tárca fő célja egy olyan állami költségvetés összeállítása, amely eredményesen küzd az infláció ellen és a szeptemberi választás után hatalomra kerülő új kormány számára is elfogadható lesz.

Közlekedés, mezőgazdaság

Pavol Lančarič közlekedési miniszter számára fontos, hogy munkája során úgy tegye rendbe a tárca zavaros ügyeit, hogy az őt követő tárcavezető a beiktatásának első napjától kezdve hatékonyan dolgozhasson.

Jozef Bíreš mezőgazdasági miniszter szerint tárcája gondoskodik asztalokra kerülő kenyérről is, így prioritása az Ukrajnából behozott alapanyagok kérdésének rendezése az Európai Unióval együttműködve. Mindezt azért, hogy a szlovákiai élelmiszerek minőségiek és egészségesek legyenek. Bíreš szeretné növelni az élelmiszer-ellenőrző laboratóriumok kapacitását, célja a Szlovák Földalap ügyeinek rendezése és a magas élelmiszerárak elleni küzdelem.

Vidékfejlesztés, igazságügy, környezetvédelem

A szintén magyar nemzetiségű Balík Péter a beruházási, regionális fejlesztési és informatizációs minisztérium éléről az uniós alapok hatékony felhasználását és a 2021–2027-es időszakra vonatkozó EU-s alapból történő észszerű kifizetéseket tűzte ki céljául. Olyasmire költene, mint a gyorsvasút kiépítése és az autópályák építése, ám hozzátette, túl rövid ideig lesz miniszter ahhoz, hogy új befektetéseket kössön, így azon fog dolgozni, hogy előkészítse a terepet utódja számára. Kihangsúlyozta, a régiófejlesztés és az önkormányzatok segítésének szükségességét.

Jana Dubovcová volt ombudsman a bírósági reform befejezésén fog dolgozni az igazságügyi minisztérium vezetőjeként. Soňa Gaborčáková munkaügyi miniszter szerint évek óta elhanyagolják a szociális munka és a szociális rendszer területeit, aminek következtében jelenleg szétesőben van. Célja, hogy a tárca mindenkinek segíteni tudjon, akinek szüksége van rá, ezért elsősorban a munkanélküliség csökkentésén, a tanácsadó programok beindításán és az idősgondozás fejlesztésén fognak dolgozni. Növelni szeretné a minimálbér összegét is.

A környezetvédelmi tárcavezető, Milan Chrenko a zöldebb Szlovákiáért fog tevékenykedni. Szerinte a zöld befektetések növelik az életszínvonalat és munkahelyeket hoznak létre, így célja, hogy az ezekre felhasznált anyagi források transzparensen legyenek kihasználva.

Oktatás, kultúra, egészség

Az oktatásügyi minisztérium feladata lesz a tantervi reform végrehajtása, a marginalizát roma közösségek és a szegregációs ügyek kérdésének megoldása, számolt be Daniel Bútora a tárca vezetője. Silvia Hroncová kulturális miniszter arról beszélt, fontos, hogy az RTVS finanszírozásának megváltozása zökkenőmentes legyen, hiszen a parlament idén júliustól eltörölte az üzembentartási díjakat. Arról is beszámolt, a kultúra gyakran alulfinanszírozott, ezért is kiemelkedő jelentőségű a támogatások feltételeinek egyértelmű beállítása.

Michal Palkovič lényegében már két hónapja vezeti az egészségügyi minisztériumot, hivatalos kinevezése után folytatni szeretné a kórházreformot, és a mentőszolgálat hatékonyabb kiépítését.

Célom, hogy jobb egészségügyi állapotban adjam át a minisztériumot, mint amilyenben én átvettem”

– mondta Palkovič.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?