A Hídban az arcokra fagyott a mosoly

Bugár Béla
Pozsony |

Gyakorlatilag minden résztvevő sejtette, hogy körülbelül mit lehet várni. 

Még a legnagyobb optimisták sem bízhattak a bejutásban, hiszen a felmérések sorra öt százalék alá mérték a Hidat. Ehhez képest az eredményváró aránylag optimistán kezdődött a pártszékház melletti pizzériában. Volt étel, ital, felfújt lufik és cigányzene is. A jelenlevők mosolyogtak, a hangulat azt a látszatot keltette, mintha a bejutási küszöb felett mozogna a párt. Aki úgy csöppent volna az eredményváróra, hogy nem figyelte az előző hetek és hónapok eseményeit, annak még akár az is az eszébe juthatott volna, hogy egy sikertörténetet figyel. Pedig nem. A jelenlevőkön is érezni lehetett a csalódottságot.

Bugár Béla pártelnök miután megérkezett, kedélyesen kezet fogott mindenkivel, mosolygott. Ugyanolyan jó hangulatban érkezett Érsek Árpád közlekedési miniszter is, aki minden újságírónak türelmesen nyilatkozott, válaszolt a kérdésekre. Az első ráncok azután jelentek meg az emberek arcán, miután nyilvánosságra hozták az exit poll felmérés eredményét. A hangulat aztán már fokozatosan lankadt. A cigányzene is elhalkult, a muzsikusoknak az éjjel hátralevő részében már nem volt sok dolguk. Minél részletesebb információk láttak napvilágot a választás eredményéről, annál gyorsabb tempóban távoztak a pizzériából a párt képviselői és a meghívott vendégek is. A csalódottság érezhető volt. Bugár még a választás éjszakáján felajánlotta lemondását.

Rajta kívül még a párt alelnöke, Ravasz Ábel tartott sajtótájékoztatót. Azt sejteni lehetett, hogy a Híd nem jut be a parlamentbe, a két százalék körüli eredmény viszont mindenkit sokkolt, s az eredményvárón még a legoptimistábbak arcára is ráfagyott a mosoly. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?