A Híd országos tanácsa is megerősítette Érsek miniszteri jelölését

Pozsony |

<p>Érsek Árpádot fogja javasolni közlekedési miniszternek a Híd. A jelölésről a párt országos tanácsa döntött szombaton Pozsonyban - jelentette be Bugár Béla pártelnök a tanácskozás utáni sajtótájékoztatón.</p>

Roman Brecely, a közlekedési tárca eddigi vezetője a pénteki koalíciós tanácson ajánlotta fel lemondását, miután az általa vezetett Sieť parlamenti súlya a párt belső vitái miatt a márciusi választáson szerzett tíz képviselői mandátumról kettőre csökkent.

Érsek Árpád  jelenleg a közlekedési minisztérium államtitkára. Ezt a posztot már Iveta Radičová másfél évig hivatalban lévő kormányának idején (2010-2011) is ellátta, tehát jó ismerője a tárcának és a közlekedésügy problémáinak.

A Híd azután jelentette be igényét a közlekedési tárca vezetésére és három államtitkári helyre, hogy a Sieť a múlt héten elhagyó öt parlamenti képviselő csütörtökön belépet a párt frakciójába. A magyar-szlovák párt frakciójának létszáma ezzel 15-re emelkedett. Ha a Híd valóban megkapja a közlekedési tárcát, akkor már három minisztere lesz a koalíciós kormányban, akárcsak a Szlovák Nemzeti Pártnak.

Roman Brecely a koalíciós tanácson azt is közölte, hogy pártja, amelyet Radoslav Procházka alapított és egészen a közelmúltig vezetett, a kialakult helyzetben egyesülni kíván valamelyik kormánypárttal. Részletek erről az elképzelésről még nem ismeretesek. 

Bugár Béla szerint az új koalíciós szerződést, amely négyről háromra csökkentené a résztvevő pártok számát, már a jövő héten jóváhagyhatja a koalíciós tanács.

A Híd országos elnökségét augusztus 25-ére hívták össze, ahol végleges döntés születhet a párt álláspontjáról az új koalíciós szerződés, valamint a személyi kérdések ügyében.

"Olyan helyzet alakult ki, amely kissé módosítja a rendszert, ezért szükség volt döntést hozni arról, hogy a négyes kormánykoalíció megszűnik, és megalakul a hármas kormánykoalíció. Felhatalmazást kaptunk a hármas koalícióról való tárgyalásokra" - idézte Bugár szavait a közszolgálati TASR hírügynökség.

Bugár Béla nem erősítette meg, hogy a Híd befogadja-e a Sieť-et, szerinte ez pillanatnyilag nem a legfontosabb kérdés. Szerinte Roman Brecely azon kijelentése a fontos, hogy a Sieť két megmaradt képviselője támogatni fogja a kormánykoalíciót.

A 150 tagú szlovák parlamentben a kormányoldalnak jelenleg 81 képviselője van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?