A hagyományokat folytatni kell

Bodrogszerdahely. Bodrogszerdahely önkormányzata a hét végén nyolcadik alkalommal rendezte meg faluünnepélyét. A gazdag műsorkínálatban a folklór dominált.

Bodrogszerdahely. Bodrogszerdahely önkormányzata a hét végén nyolcadik alkalommal rendezte meg faluünnepélyét. A gazdag műsorkínálatban a folklór dominált. A pénteki megnyitót képzőművészeti kiállítással kötötték egybe, majd a budapesti Zombori Ottó csillagász kápráztatta el hallgatóit, aki a csillagképeket a költészettel kapcsolta egybe. A szombat délutáni program a folklór jegyében indult, melyben a Bodrogköz amatőr népművészeti együttesei, konkrétan a kiskövesdi, a bacskai, a nagykövesdi, a bodrogszerdahelyi folklórcsoportok szórakoztatták a nagyérdeműt, emellett a szőlőskei Fürt együttes, a magyarországi sátoraljaújhelyi Hegyköz és bodroghalmi néptáncegyüttes is fellépett. A továbbiakban az öregfiúk mérték össze megmaradt focitudásukat, este pedig tüzijáték és utcabál következett kivilágos-kivirradtig. A rendezvény záróakkordját a vasárnapi ökumenikus istentisztelet zárta. „Amint láthattuk, az összesereglett emberek jól érezték magukat és jól szórakoztak, tehát van létjogosultsága a hasonló rendezvénynek. A hagyományt természetesen folytatjuk és jövőre újból találkozunk” – mondta Gecse Ferenc polgármester. (déva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?