A gyermeknevelés továbbra is nagyjából a harmadával faragja le az anyák bérét

gyermek illusztráció

Szlovákiában továbbra sem számít könnyű feladatnak összehangolni a karriert a családi élettel. A gyermekvállalás a harmadával faragja le a nők fizetését. Hogyan javíthatnánk a helyzetükön?

„A nők még hat évvel az első szülést követően is évente átlagosan 2,5 hónappal kevesebb időt töltenek a munkahelyükön azokhoz képest, akik nem vállalnak gyereket, a fizetésük pedig 33 százalékkal alacsonyabb ez utóbbiakénál” – derül ki a pénzügyminisztérium mellett működő PénzpolitikaiIntézet(IFP)felméréséből. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy míg egy gyermektelen nő havi fizetése például ezer euró körül mozog, ha korábban a gyermekvállalás mellett döntött volna, manapság ugyanez csak 670 euró lenne. Ami még ennél is rosszabb, hogy mindez már nagy valószínűséggel egész élete során végigkíséri, még ha ugyanolyan teljesítményt nyújt is, mint férfi kollégái. A gyermeküket nevelő nőknek ugyanis kevesebb ledolgozott évük van, ráadásul a nők átlagfizetése eleve 19,4 százalékkal alacsonyabb a férfiakénál. Az alacsonyabb fizetés miatt kisebb összeget fizetnek be a Szociális Biztosítóba is, így a nyugdíjuk is alacsonyabb lesz.

A pénz nem megoldás

Házastársak esetében egyébként a férfiak már a gyermekük születése előtt is többet keresnek a párjuknál, és ez a különbség a szülést követően drámai mértékben nő. A gyermekét nevelő nő ugyanis csak a szülést követő első hét hónapban kap az államtól a korábbi fizetését figyelembe vevő támogatást. Az anyasági támogatást ezt követően a gyermekgondozási segély váltja, amely 275,90 vagy 378,10 euró. Az alacsonyabb összegre azok a nők jogosultak, akik az anyasági szabadság előtt nem dolgoztak, a magasabbra pedig azok, akik már igen. A gyermekgondozási segélyt a gyermek hároméves koráig fizetik, a család ezt követően már csak a családi pótlékra jogosult. A fennálló rossz helyzetet a jelenlegi kormány legalább részben szeretné orvosolni új támogatások bevezetésével.

A bonyolult problémát a családi pótlék növelésével szeretnék megoldani. Az egy gyermekre számított juttatást a jelenlegi 25,50 euróról 200 euróra emelhetnék. „Szlovákiát olyan országgá szeretnénk változtatni, amelyben a családoknak megéri gyermeket vállalni” – állította még májusban Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter. Az előzetes számítások szerint a bőséges családtámogatás az államkasszának évente 1–2 milliárd eurónyi többletkiadást jelentene. Pontos összeggel azonban csak a részletek közzétételét követően szolgálhatnak. Egyelőre azt sem lehet tudni, hogy a családtámogatások módosításával párhuzamosan az adó- és járulékrendszeren is változtatnak-e. „Ha az egyik koalíciós partnerünk emiatt továbbra is veri magát a földhöz, a munkára rakódó adóterheken nem változtatunk, csupán a családi pótlékot emeljük meg” – tette hozzá Matovič, az SaS elutasító alapállására hivatkozva. Az SaS ezzel szemben azt állítja, hogy ők semmit sem blokkolnak, csak egész egyszerűen még nem tájékoztatták őket a tervezett változások végleges javaslatáról.

Jelenleg csak az biztos, hogy a családi pótlék növelését vagy az államadósság kárára oldják meg, vagy emiatt megemelnek egyes adónemeket. A koalíciós pártok például már régebben emlegetik az ingatlanadó növelését. A magasabb adóterhet a dolgozóknak részben az alacsonyabb járulékokkal kompenzálnák. Végül azonban az is megtörténhet, hogy az egészből nem lesz semmi, és csupán a családi pótlékot emelik meg. Minden attól függ, milyen egyezség születik a kormánykoalíción belül.

Bárhogy is lesz azonban, egy dolog már most biztos. A magasabb családi pótlék sem jelent majd gyógyírt a nők alacsonyabb fizetésére. Hogy a férfiak és nők közötti bérkülönbségeket felszámoljuk, egészen más változásokra lenne szükség. „Lehetővé kellene tenni, hogy a nők a szülést követően minél hamarabb visszatérhessenek a munkába, amihez azonban több bölcsődére és óvodára lenne szükség. Támogatni kellene azonban azt is, hogy a férfiak is nagyobb mértékben vegyék ki a részüket a gyermeknevelésből, és több figyelmet szánhatnának a rugalmas munkaidő támogatására is” – tanácsolja az IFP. A gond ezzel csupán az, hogy az óvodák kiépítése éveket vesz igénybe, miközben Matovičnak most lenne szüksége a lakosság nagyobb támogatására. Ellenkező esetben fennáll a veszélye annak, hogy senki sem veszi majd őt komolyan a kormánykoalícióban, és így a tervezett reformjait sem lesz képes átültetni a gyakorlatba.

Veszélyes hazárdjáték

A pénzügyminiszter a családi pótlék növelésétől azt reméli, hogy ennek köszönhetően a családok több gyermeket vállalnak majd, ami megfordíthatja a romló demográfiai mutatókat. Ez utóbbiak miatt ugyanis egyre több a nyugdíjas, ami egyre nagyobb állami kiadásokkal jár együtt, miközben az aktív lakosság folyamatosan zsugorodik, ami viszont az adóbevételek csökkenését eredményezi. Emiatt pedig egyre kisebb összeg folyik be az állami nyugdíjrendszerbe, miközben az erre háruló teher így folyamatosan nő.

Hogy milyen rossz a helyzet, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 2030-ig tartó, nagyjából tízéves időszakban újabb 100 ezerrel nő a nyugdíjasok száma, ezt követően azonban már öt év alatt ugrik meg ugyanennyivel. Ilyen tempó mellett már 2035-re fenntarthatatlanná válik a nyugdíjrendszerünk, és a hosszabb távú fenntartásáért drámai mértékben meg kell majd emelni a járulékokat. Ez pedig azt jelenti, hogy minden egyes alkalmazottnak a jelenlegihez képest 82 ezer euróval nagyobb összeget kell majd átutalnia az államnak a munkában eltöltött évei során – derül ki az IstroAnalytica Közép-európai Tanulmányok Intézetének a felméréséből. Épp ez utóbbinak az elemzői vallják azt, hogy a rossz demográfiai helyzeten a családtámogatások növelésével segíthetnénk. Ezzel a nézetükkel azonban nem sokan értenek egyet. A szociológusok szerint ugyanis a mai nők többsége a gyerekek helyett jobban vágyik a saját karrierre, az utazásokra és a szép életre. Ha szeretnének is gyereket, a többségük ezt leghamarabb a 30. születésnapja utánra tervezi, és legfeljebb egyet vagy kettőt.

Az idő sürget

Hogy az említett egymilliárd euró elköltése növelné az életszínvonalat, arról nincs vita. A problémát az jelenti, hogy manapság senki sem képes válaszolni arra a kérdésre, hogy meddig lennénk képesek fenntartani a busásabb családtámogatást. Az államadósság már tavaly elérte a bruttó hazai termék (GDP) 60,6 százalékának számító veszélyes szintet, így fennáll a veszélye annak, hogy a hatalmas adóssághegyünk miatt az elkövetkező kormányoknak senki sem akar majd pénzt kölcsönözni. Ha erre sor kerülne, az a szociális juttatások újabb lefaragásához vezetne. Épp ezért több értelme lenne annak, ha elsősorban a szegénység által leginkább sújtott anyáknak adnának több támogatást, míg a többieken a munkájukat terhelő járulékok csökkentésével segítenének.

Ennek köszönhetően a cégek több olyan állást is létre tudnának hozni, amelyek ugyan kisebb fizetéssel kecsegtetnek, ám esélyt adnának a hosszabb ideje állás nélkül levőknek az elhelyezkedésre. Ennek köszönhetően ezek fokozatosan növelhetnék a képesítésüket, és idővel egy jobban fizető állást is találhatnának maguknak.

Branislav Toma

A szerző a Trend gazdasági hetilap munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?