A gyermekek iránti szeretet élteti

Ki ne ismerné Vitéz Lászlót, ezt a rettenthetetlen, jópofa figurát, aki palacsintasütővel szokta elpáholni az ördögöket, s aki a maga furfangos észjárásával, ízes beszédével, bátor fellépésével a népmesék legkisebb hőseit idézi, s akikben felfedezzük gyermeki, romlatlan énünket? Vitéz László ma olyan világszerte, mint Šbejbl és Hurvínek, „édesapja” pedig egy kicsit a mi édesapánk is: Kemény Henrik bábművész a múlt szombaton a párkányi kisgyerekeknek nyújtott felejthetetlen csodaperceket...

Móka, kacagás, csillogó gyerekszemek, óriási szurkolás Vitéz Lászlónak, az előadás végén pedig vastaps. Szerintem a párkányi kisgyerekek a legszebb karácsonyi ajándékot kapták meg a múlt szombaton. A jó tündér pedig nem más, mint egy idős, szemüveges, huncut mosolyú, remek humorú bácsi, aki most, a nyolcvan felé közelítve is imádja a gyerekeket, a lurkók pedig egy szempillantás alatt a szívükbe zárják, bárhol és bármerre is jár. Talán csak Lázár Ervint tudnám kapásból említeni, aki ekkora varázsló, na és persze csodadoktor, tiszta és őszinte ember. Nem mellékesen pedig: művész, teremtő, alkotó lélek. Kemény Henrik. Előadás után beszélgettünk, ám a mesteren nyoma sem látszott a kimerítő produkciónak, s mint elmondta, nem először jár a felvidéken, legutóbb a dunaszerdahelyi gyerekek tapsolhattak Vitéz László kalandjainak. Több bábelőadást tartott Esztergomban is. – Nagyon örültem, hogy az itteni gyerekek is értik és élvezik a szójátékokat, a történet nyelvi fordulatait. Szívesen jöttem el, mert engem a gyerekek szeretete éltet – mondja a művész. 1964-ben a Vitéz László volt az első bábjáték a Magyar Televízióban, s azóta több nemzedék alapvető meseélményévé vált, Kemény Henrik pedig szinte az egész világot bejárta a bábokkal, Mexikótól Nápolyig, Leningrádtól Japánig. Mindenütt óriási sikert aratott. – Külföldön főképp a cselekményes részeket sűrítettem és hangsúlyoztam ki, s így érthető, élvezhető volt számukra is. Nagyon fontos minden előadásban az, hogy a gyerekeket bevonjuk a játékba, a sokat emlegetett interaktivitás tehát egyáltalán nem újkeletű dolog, a régi vásári komédiák alapelemei, sőt, mondhatjuk, hogy a commedia del arte-szerű színházi játékok fordulatai máig érvényesek – fejti ki a világhírű művész. Ezek azok ugyanis, amelyek mindenütt ugyanazt jelentik, míg maguk a bábok, az adott hősök jellegzetes, össze nem téveszthető karaktert hordoznak – teszi hozzá. Alázat nélkül nem megy, a közönségért mindent meg kell tenni, már előadás közben is azonnal reagálni kell a hangulatra, a reakciókra. Még az előadás tempóját is ez szabja meg – fejtette ki Kemény Henrik. Mint azt a művésztől megtudtuk: januárban betölti a nyolcvanadik életévét, de továbbra is dolgozik. – Amikor a színpadon vagyok, akkor nem fáj semmi, s olyankor élek igazán, pedig hát szomorú dolgok is értek az utóbbi időben. Ám annyit megígérhetek: amíg a kezemet emelni bírom, addig tovább él Vitéz László is, s addig a bábszínház varázsa is töretlen marad – mondja. Mostanában ugyan nem tart egyfolytában öt-hat előadást, de fellépéseket továbbra is vállal. Henrik Bácsi szívfájdalma viszont az, hogy Budapesten jelenleg nem tudja a bábszínházat működtetni, mert a helyszín közbiztonsági okok miatt nem megfelelő, s ez távol tartja a nézőket is, a bábszínházba többször is betörtek, ráadásul saját pénzéből a mindennapi működésre sem futná, meg nem is meri a betörések után ott tartani a bábokat, a felszerelést. Mióta a Soros Alapítvány támogatása megszűnt, azóta nincs aki felkarolná a bábszínház és a bábmúzeum ügyét. Ő viszont inkább nem panaszkodik és nem kilincsel, hanem turnézik tovább. Hittel, óriási tudással és alázattal. Az viszont roppant furcsa, hogy egy élő kulturális kincset, mondhatni nemzeti értéket nincs, aki felkaroljon – akár kormányzati szinten is. Mert ugyan évekkel ezelőtt a média és az ország ünnepelte, hogy Vitéz László végre otthonra talált – mára ez már senkit sem érdekel. Senkit? Kemény Henrik és bábjai a szívünkben vannak otthon, hát jó lenne, ha a világban és a társadalomban is a rangjukat megillető helyen lennének.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?