A gárdától az unióig – Komáromban járt a Jobbik

Ha valaki néhány éve azt mondta volna, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke, vagy Szávay István, a párt fő nemzetpolitikusa egyszer egy rossz szó vagy megjegyzés nélkül végigül egy olyan fórumot, melyen a mögöttük lévő molinókon kizárólag szlovákul hirdetik a párt saját ötletét, valószínűleg nagy szemeket meresztettek volna rá az emberek. Pedig ez most megtörtént.  A tervek szerint lettek volna magyar molinók is a bérunióról, melyet a Jobbik vezérkara népszerűsíteni jött Komáromba. Pallér Péter, a Jobbik felvidéki szervezője szerint azonban történt egy kis keveredés, és rossz molinókat hoztak el. De ez az apró incidens tökéletesen megmutatja, mennyire komolyan veszi a Jobbik a néppártosodást, és azt is, hogy szimpatizánsai jó részét sikerült pacifikálnia. Egy 2009-es Vona Gábor vagy Szávay – abból kiindulva, milyen volt az akkori retorikájuk – jó eséllyel látványosan leszereltette volna a feliratokat mondván, ha nincs magyar, ne legyen szlovák sem. S valószínűleg a hallgatóság soraiban ülő szimpatizánsaik is hangosan követelték volna ezt tőlük – ám mindenki szó nélkül hagyta a faux pas-t.  Néppárti szótár  Régóta ismert dolog már, hogy a Jobbik teljesen megváltoztatta a régi, neonáci húrokat pengető retorikáját, így próbálva megszabadulni a toxikus radikális bélyegtől. Ám azt nagyon érdekes volt megfigyelni, hogy is néz ez ki élőben, a szimpatizánsaik körében. Nem nagy titokról van szó: a jobbikosok egyszerűen nem ütötték le a korábbi „magas labdáikat“. Így hiába várta volna bárki is, hogy valamelyik Jobbik-vezető ellője például az „átléptük a gúnyhatárt” szófordulatot, amelyet Szávay, de Gaudi Nagy Tamás és Morvai Krisztina is rendszeresen elsütött, ha idelátogatott. A sajtótájékoztatót is beleértve háromórás rendezvényen Vona Gábor, akinek imázsához korábban hozzátartoztak a burkolt zsidóviccek, vagy a radikális romaellenes kijelentések, makulátlanul tartotta magát a 444.hunak adott interjújában elhangzott tételmondatához: „Nem azt kell nézni, hogy a Jobbik honnét jön, hanem hogy merre tart.” Még a migráció kapcsán is – amely nálunk is vezértéma – alaposan visszafogta magát, bármelyik fideszes politikusnak jóval radikálisabb kijelentései voltak az utóbbi időben. Gyöngyösi Mártont pedig, aki öt évvel ezelőtt még a kormányban és a parlamentben helyet foglaló zsidókat (illetve nemzetbiztonsági kockázatot jelentő izraeli-magyar kettős állampolgárokat) szerette volna listázni, meg sem lehetett különböztetni egy mosolygó, Brüsszel-kompatibilis konzervatív politikustól: szigorúan tartotta magát a Jobbik által indított béruniós kezdeményezés szakmai magyarázatához. Talán csak Szávay István és Pallér Péter volt az, akik olykor visszanyúltak a néppárti arculat előtti szótárhoz. Szávay egyszer elnézést kért, hogy „Szlovákiáról beszél”, mikor kifejezte örömét, hogy itt is elindulhatott a béruniós aláírásgyűjtés. Pallér pedig valamivel később a menekültekkel és a multikkal kapcsolatban mondott vaskosabb szavakat.  Mi is ez a bérunió?  A Jobbik néhány éve még ostorral fenyegette az Európai Bizottság elnökét, és kilépett volna az unióból is. Most azonban már megreformálni akarják az EU-t, méghozzá egy uniós eszköz révén. Kíváncsi voltam, hogy magyarázza Vona az EU-val kapcsolatos irányultságának megváltoztatását: a kérdésemre láthatóan jól begyakorolt válasza volt: nem ők változtak, hanem az EU, mely akkora pofonokat kapott az elmúlt időszakban, hogy rákényszerül hibáinak korrigálására, és ebben a Jobbik meglátta a lehetőséget. Az Európai Polgári Kezdeményezés mechanizmusában egymillió aláírást akarnak összegyűjteni ahhoz, hogy az unió prioritásai közé vegye az „egyenlő munkáért egyenlő bért” alapelvet – magyarán, hogy a kelet-európai országokban is annyit kereshessenek a munkavállalók, mint az azonos munkát végző nyugat-európai társaik. A kezdeményezés legitimitását Gyöngyösi szerint az Európai Bizottság is elismerte. Azt azonban az egész este folyamán nem tudtuk meg, pontosan hogyan képzelik el a különböző gazdasági teljesítményekkel, jegyekkel bíró országok béreinek egységesítését. A folyamat elméletileg azzal zárulna, hogy az Európai Bizottság konkrét lépéseket tesz az egyes országok gazdasági teljesítményének kiegyenlítése felé, és a tagállamokkal együtt eléri, hogy a kelet-közép-európai vállalkozások versenyképesek legyenek. Gyöngyösiék azonban nem sokat beszéltek arról, hogy milyen jogi intézkedésekre, milyen irányú jogharmonizációra lenne ehhez szükség, és egyáltalán, hogy nézne ez ki a gyakorlatban, lehetséges-e egyáltalán – tulajdonképpen csak mint „elvégzendő házi feladatként” utaltak rá.  Európai megtisztulás  A Jobbik tehát nagy fába vágta a fejszéjét azzal, hogy egy olyan célt állított maga elé, amelynek mikéntjeit az átlagembernek nehéz átlátnia. Jóval érdekesebbnek tűnik az, hogy pártszempontból mit akarnak elérni Vonáék. A kezdeményezéssel, ami gyakorlatilag hét uniós tagország polgárainak együttműködését igényli, a Jobbik a szélesebben vett európai politikai porondra szándékozik kilépni – a fórumon is látszott, nem titkolt céljuk, hogy belföldön és külföldön is megpróbálják lemosni magukról az ágy alatt bújó szörnyeteg imázsát, amit a Magyar Gárda masírozása, és fasisztoid kijelentéseik révén sikerült magukra venniük. Vona Gábor el is panaszolta, hogy külföldön, például Szlovákiában a sajtó még mindig szélsőjobboldali pártként tekint rájuk, pedig ők konzervatív néppárt.  Megmenteni az országot  Vonáék évekkel ezelőtt, még a 2015-ben elindított néppártosodás előtt tartottak már lakossági fórumot Komáromban. Akkor nem a Révben, hanem a Pokol Hotelben voltak, és nagyobbnak tűnt az érdeklődés. Most 50–60 ember jött el, javarészt olyanok, akik korábban sem titkolták Jobbik-szimpátiájukat. Így az elejétől fogva benne volt a levegőben, hogy Vonáék nem fogják elkerülni a kényelmetlen kérdéseket a hangnemváltásról, és készültek is rá alaposan. Mikor az egyik kérdező bókokba és dicséretbe csomagolva nagyon óvatosan megkérdezte, miért a hangnemváltás, a pártelnök hosszas magyarázatba fogott. „A Jobbik nemzeti radikális rétegpártként magát képviselte. Most néppártként egész Magyarországot képviselni akarjuk” – mondta. És itt csapta meg a beszélgetést a magyar aktuálpolitika szele: Vonáék a váltást – a politikai felnőtté válást – azzal magyarázzák, hogy csak így lehetnek kormányváltó erő, és így tudják leváltani az általuk csak maffiakormányként aposztrofált Orbán-kormányt.  Vona azonban megvallotta a szimpatizánsoknak, ő sem éli meg könnyen ezt a váltást, ez számára is egy kötéltánc, mert minden nap kockára kell tenniük gondolataikat és elveiket. „De nekünk nem az a feladatunk, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. A feladatunk megmenteni Magyarországot” – mondta.  Mintha az egész fórumot erre a kulcsmondatra fűzték volna fel: a pártelnök személyesen adta át a fő üzenetet a szimpatizánsoknak, kitűzte a küldetést, megnevezte a főellenséget. S láthatóan megnyugtatta a kedélyeket, mivel a fórum végére ismét megjelent az a cinkos összekacsintós légkör is, mely oly jellemző a Jobbikhoz hasonló pártok fórumaira – hogy a világ dolgait csak ők látják jól, senki más. Annál pedig, hogy a radikálisabb szavazóinak kételyei eltűnjenek, a néppártosodással 19-re lapot húzó Vonának talán semmi sem fontosabb.