A Főügyészség nem tudja, drága volt-e a CT

Pozsony |

<p>Elfogadhatatlanok a Főügyészség érvei, amivel a vádemelés megszüntetését indokolta a pöstyéni kórház CT-berendezésének beszerzése ügyében, állítja Alan Suchánek, az ügyet kirobbantó orvos, aki azóta parlamenti képviselő lett az OĽaNO&ndash;NOVA színeiben.</p>

A Főügyészség ejtette a vádat a pöstyéni kórház közbeszerzési eljárása miatt indított büntetőeljárásban. Az intézmény mintegy 1,6 millió euróért akart CT-berendezést venni, pedig ezt 600 ezer euróval olcsóbban is megtehette volna, legalábbis az ügyet kirobbantó Alan Suchánek orvos szerint. A Főügyészség azzal indokolja a döntést, hogy a szakértői vélemény csak a csehországi árakkal hasonlította össze a kiválasztott CT árát, szlovákiai árajánlatokat nem vizsgált. A Főügyészség szerint a cseh piac nagyobb, több készüléket adnak el évente, így ott alacsonyabbak lehetnek az árak.

Alan Suchánek (OĽaNO–NOVA) szerint azonban ez az érvelés hamis, amit a korábbi egészségügyi miniszter, Viliam Čislák véleményével is alátámasztott. „Azt mondta, hogy éppen azért, mert ezekből a berendezésekből Szlovákiában kevesebb fogy, az árak összehasonlítása során a környező országokban tapasztalt árakat is figyelembe fogják venni” – jelentette ki tegnap Suchánek. Szerinte a Főügyészségnek nem ejtenie kellett volna a vádat, hanem a szakvélemény kiegészítését kellett volna elrendelnie, ha nem biztos a vádban.

Suchánek hétfőn kérte az egészségügyi bizottság összehívását, és egyben javasolta azt is, hogy az ülésre hívják meg Jaromír Čižnár főügyészt, aki indokolhatná a Főügyészség döntését. A bizottság azonban egyelőre nem hívta meg a főügyészt, csak levélben kért magyarázatot Čižnártól.

A Főügyészség szóvivője szerint egyébként a döntés nem gátolja büntetőeljárás folytatását. „Az ügyben továbbra is vizsgálat folyik, tart a büntetőeljárás” – mondta a SITA hírügynökség szerint Andrea Predajňová szóvivő. A bizonyítékok kiegészítése és az ügyben eljáró főügyészhelyettes által felrótt hibák kijavítása után újra vád emelhető az ügyben.

A pöstyéni CT-ügy miatt kényszerült 2014-ben lemondásra Zuzana Zvolenská egészségügyi miniszter és Pavol Paška házelnök is. A gépet ugyanis a Medical Group cég szállította volna, amelyben korábban Paška is tulajdonos volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?