A Fő utca vállalkozóinak petíciója

Azt szinte tudni lehetett, hogy a sétálóutca előkészítő munkálatai kapcsán előbb-utóbb nyilvánosan is hallatják hangjukat és véleményüket az emberek, a vállalkozók és a városháza karácsony előtti találkozója viszont konkrét eredmény nélkül végződött, és újabb fordulóra januárban kerül sor. Ám nem csak emiatt szomorodott el időnként az, aki megjelent a fórumon.

A Fő utcai vállalkozók zöme aláírta azt a petíciót, amit a gyűlésen a város főépítészének és Magyar Bertalan alpolgármesternek, továbbá a sajtónak adtak át. A dokumentumban leszögezik: őket sem szóban, sem írásban nem értesítette senki, hogy december elsején, a legnagyobb karácsonyi forgalom előtt megkezdik a városközpont szétrombolását, lehetetlenné téve ezzel a normális üzletmenetet, fennakadásokat okozva a közlekedésben és az áruszállításban. Nehezményezik, hogy a petíció megírásáig, illetve megírásakor semmiféle tájékoztató tábla nem jelezte, hogy mi zajlik itt, miért, s mi lesz a végeredménye. Mivel kisvárosról van szó, nem indokolt, hogy az egyetlen frekventált utca lezárásra kerüljön, megbénítva ezzel az áruforgalmat. A petícióban ugyanakkor javasolják, hogy napközben a sétálóutcába az oda áruval érkező, áruért jövő, szolgáltatást nyújtó vagy igénybe vevő cégek és magánemberek este hatig járművel korlátozás nélkül behajthassanak. A nyári szezon alatt az ott lakók, ingatlantulajdonosok és bérlők köteleznék magukat, hogy autóikkal este hat után elhagynák a korzó területét, hogy azt az idelátogatók teljes egészében használhassák. Továbbá javasolják, hogy amíg a Vadas csak idényfürdő, addig holtszezonban a korzón ingatlannal rendelkezők, a bérlők az esti órákban is bemehessenek autóikkal a sétálóutcára. A petíció aláírói azt is nehezményezték, hogy az érintett vállalkozókat csak 21 nappal a munkálatok megkezdése után hívták össze egyeztetésre. Miroslav Šafranko főépítész még azzal nyitotta meg a fórumot, hogy ez a legutolsó határidő, amikor még egyeztethetnek az áruellátás, a korzóra autóval bejutás módozatairól, továbbá kérte, hogy ezen a gyűlésen adjanak javaslatokat mindezekre. Viszont a később érkező Ján Oravec polgármester már azt indítványozta: a vállalkozók akár valamennyien, akár egy munkacsoportot alakítva, januárig dolgozzanak ki részletes, konkrét módozatokat a megoldásokról, s azokat a városháza szívesen megtárgyalja a vállalkozókkal. Ezt a vállalkozók ugyan elfogadták, de azért a fórum nem volt éppen felhőtlen. A város főépítésze és az alpolgármester tudatták, hogy ezt a petíciót most látják először, ugyanakkor a főépítész, a polgármester és az alpolgármester is arról biztosították a megjelenteket, hogy az áruellátás zavartalanságát, a korzóra nagyobb, nehezebb áruért bejutást és kivitelt – a vásárlóknak is –, biztosítani fogják. A főépítész hangsúlyozta: az építkezés során az áruellátás és a szállítás zavartalan lesz, már csak azért is, mert a tervdokumentáció szerint nem számolják fel teljesen az úttestet, a hordozó része marad. De felhívta a figyelmet: ez csak az áruszállító járművekre, furgonokra vonatkozik, nem a személyautókra. Hogy aztán a kész korzóra milyen lesz a bejutási rend, s az sorompós, kulcsos vagy kártyás módszerrel történik-e, abban a december 22-i fórumon nem egyeztek meg a felek. Miroslav Šafranko azt is közölte: ha az építkezés abba a fázisba ér, amikor a gyalogosforgalmat is érintik a munkák, akkor a lakosságot időben tájékoztatják a regionális és az országos médiákban is az új közlekedési rendről, a parkolási lehetőségekről és a részleges lezárásokról. Bővebb tájékoztatás a városi újság decemberi mellékletében is található. Most annyi biztos, hogy a részleges lezárásra és az új közlekedési rendre január 1. és 15. között kerül sor. (Az új közlekedési rend miatti autóbuszjárat- és megállóváltozásokat ezen az oldalon olvashatják.)

A vállalkozók a vásárlók elmaradásától, a forgalomkieséstől, az áruszállítók ellehetetlenítésétől is tartanak. Egyáltalán nem tartanák szerencsésnek azt a megoldást, hogy csak bizonyos órákban lehessen árut hordani az üzletekbe, netán – pláne, ha az áru jellege olyan, hogy zsákokról, nehezebb bútorokról, berendezésekről van szó – a kocsiból az üzletbe, az üzletből a kocsiba hordást bármilyen körülmény is nehezítse, lehetetlenné tegye, esetleg az áru közben sérüljön, vagy ne szállíthassák ki azt a vásárlóknak. Figyelmeztettek arra is: Párkány jellege olyan, hogy igazából a Fő utca az üzletutca is, vagyis csak itt lehet igazán vásárolni. A főépítész elmondta: az úttest felújítása is szakaszokban történik majd, a terv szerint először a mozi előtti rész, tehát a jobb oldali úttest lesz felújítva, a bal oldali addig járható lesz. Majd miután a jobb oldali elkészül, a másik oldalt újítják fel, és akkor a mozi előtti rész lesz nyitva a kész korzó elkészültéig. A járdákat felszámolják, és felújítják, de az áruszállítókat és a nagyobb árut -amit csak autóval tudnak elvinni -, akkor is beengedik. A kulcsos, sorompós módszert a vállalkozók nem tartják szerencsésnek, már csak azért sem, mert előfordulhat, hogy ha csak egy kiszolgáló van az üzletben, nem mehet ki a sorompóig az illetővel, dílerrel vagy vásárlóval, hogy az üzlet elé beengedje, és a díler sem fog a parkolóból a kulcsért beszaladni. A főépítész közölte: nem állítja, hogy ez a legjobb megoldás, lehetne például kártyás rendszer is, szívesen fogad konkrét, jobb javaslatokat. Gyetven Miklós javasolta: az áruellátók és az üzletesek kaphatnának kártyát, a nagyobb áruért érkező vásárlók pedig illeték lefizetése utáni belépéssel, – mint ahogy az Komáromban is van – közelíthetnék meg az üzleteket. Ján Oravec polgármester közölte: minden komoly, indokolt esetben a felújítás alatt is lehetővé teszik a korzóra jutást, januárban pedig konkrét részletes javaslatokat vár a vállalkozóktól. A város igyekszik figyelembe venni azt is, hogy a Fő utcai vállalkozóknak külön parkolórészük legyen, igaz, azt nem ígérték meg, hogy őrzött is lesz. Pedig néhányan ezt meg is fizetnék. Aki pedig a korzón lakik, az továbbra is bejuthat a lakásához. Egyébként a komp melletti parkoló, a Zahovay előtti parkoló és a központi buszmegálló melletti parkoló továbbra is rendelkezésre áll majd.

A központi városi vécé felszámolása miatt is panasz hangzott el a fórumon: felhívták a figyelmet arra, hogy a piaci vécé most már abszolút nem bírja a „terhelést”, és a szórakozóhelyekre, üzletekbe rohangálnak be az emberek. A város részéről közölték: ki fogják vizsgálni a helyzetet, s az új központi vécé elkészültéig további alternatív megoldás is szóba jöhet.

Nem hagyhatunk szó nélkül egy kínos és szomorú jelenetet sem: a polgármester kikapcsoltatta a városi televízió kameráját, mondván, a fórumon a várost képviselő személyek nem egyeztek bele abba, hogy a tévé az egész tanácskozást felvegye, már csak azért sem, mert szerinte a tévé a legutóbb is összevágott, a város képviselőit előnytelen színben feltüntetett anyagot sugárzott. Muszka Róbert, a városi televízió vezetője és operatőre közölte: a Szlovák Televízió megbízásából van itt, és a polgármester által kifogásolt anyagot egyáltalán nem vágták össze, azt egy egységben forgatták le. Ján Oravec erre közölte: nincs kifogása az ellen, hogy felvételek, interjúk készüljenek, és a sajtó jelen legyen, de a teljes fórum rögzítésébe akkor sem egyezik bele, mert tapasztalata szerint úgymond nem szabad megbízni mindenkiben. No comment. Annyit mindenesetre megjegyzünk: a polgármester úr megérkezéséig senki sem kifogásolta, hogy a városi televízió kamerája ózemben van. Ugyanakkor az is igaz, hogy az Új Szó diktafonja forgott – amíg csak a szalag be nem telt. Ján Oravec azt is közölte a megjelentekkel: javasolja, hogy a vállalkozók folyamatosan egyeztessenek a helyzetről a városházával, s a főépítészt nevezte meg illetékesként, mint akihez panasszal, észrevétellel, javaslattal lehet fordulni az építkezés kapcsán. Januárban, reméljük, eldől majd az is, hogy milyen rendszerű beléptetés lesz a párkányi korzóra – az építkezés alatt és után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?