A Fidesz alkotmánymódosítása tiltani fogja a csoportos betelepítést

Budapest |

<p>Azzal, hogy a<a href="http://ujszo.com/online/kozelet/2016/10/02/ervenytelen-a-nepszavazas-a-…; target="_blank">z október 2-ai népszavazáson</a> 98 százalék voksolt nemmel a kényszerbetelepítésre, létrejött egy új, pártok felett álló egység Magyarországért, amely nemzeti ügynek tekinti a szuverenitás megvédését - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden, az Országházban tartott&nbsp;sajtótájékoztatóján.</p>

Orbán szerint az, hogy egymillióval többen szavaztak nemmel, mint a Fidesz-KDNP hagyományos szavazóbázisa, jól mutatja, hogy az emberek ezt nem párt-, hanem nemzeti kérdésnek tekintették.Meggyőződése - mondta a miniszterelnök -, hogy ezek az emberek nem a migránsok és nem is az Európai Unió ellen szavaztak, hanem a modern kori népvándorlás megfelelő kezelési módjáért. Szavai szerint a 3,3 millió ember egy "igazi nemzeti formáció", amely azt gondolja, hogy van egy ügy, amelyben hajlandó - a világnézetét félretéve - összefogni a másikkal. Orbán Viktor kijelentette: az emberek döntésének érvényt kell szerezni az Országgyűlésben. Ezért "ennek a 3,3 millió embernek a nevében" kezdeményezett alkotmánymódosítást, hogy világosan kimondják: a magyar parlament hozzájárulása nélkül Brüsszel semmilyen uniós előírással sem telepíthet Magyarországra bevándorlókat; megtiltják a csoportos kényszerbetelepítést Magyarországra, mert ez szuverenitási kérdés; és "semmilyen brüsszeli döntés nem kérdőjelezheti meg Magyarország területi egységére és a népességére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési jogát". A NÉPSZAVAZÁS MÉMEKBEN A miniszterelnök közölte: az alaptörvényt négy ponton módosítanák, amelyek között szerepel a többi közt az, hogy "a szabad mozgás és tartózkodás jogával nem rendelkező személyt Magyarországra csak a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelmére, az Országgyűlés által megalkotott törvény szerinti eljárásban meghozott törvényes határozat alapján lehet betelepíteni". Tilos a csoportos betelepítés - rögzítenék. Az alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmados parlamenti többségről úgy nyilatkozott: hisz abban, hogy "a jó forgatókönyv" szerint fognak haladni. Az érvénytelenül szavazókat is beleszámolta az "új nemzeti egységbe" A kormányfő kérdésre megjegyezte, ha a népszavazáson 50 százalék felett lett volna a részvétel, vagyis "ha az új egység nem a választópolgárok 43 százalékát foglalná magában, hanem több mint 50 százalékát, akkor az ő szavuk saját súlyánál fogva is érvényesült volna". Ám mivel 43 százalék volt a részvétel, a többség hangjának érvényesítéséhez kell "egy parlamenti rásegítés, egy tolóerő" - fogalmazott. Az érvényes szavazatok aránya azonban csak az összes választópolgár számának 40,03 százaléka volt. Az összes leadott szavazat 6,33 százaléka érvénytelen volt, Orbán azonban az érvénytelenül szavazókat is belefoglalta az "új nemzeti egységbe". JUHÁSZ: MEGLEPŐEN SOK A 6,3%-NYI ÉRVÉNYTELEN SZAVAZAT A kormányfő szerint - mint azt egy kérdésre válaszolta - a népszavazás és az alkotmánymódosítás együtt erősebb pozíció, mint ha csak referendum lenne. Olyan új migrációs rendszert kell létrehozni Európában, amely minden tagállamnak megfelel - szorgalmazta. A miniszterelnök azt is mondta, azt nem tudja elképzelni, hogy Brüsszelben a nemmel szavazók 98 százalékos többsége ellenében döntsenek. "Az EU nem hozhat olyan döntéseket, amelyek egy nép alkotmányos identitását akarata ellenére megváltoztathatják"; "az alkotmányos identitás körébe tartozó kérdésekben Brüsszel nem hozhat olyan szabályokat, amelyek felülírják a nemzeti jogalkotást" - jelentette ki. Kósa a szocialisták és a Jobbik támogatására számít Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a kormánypártok keddi frakcióülését követő sajtótájékoztatón azt közölte: a Fidesz-KDNP képviselőcsoportjai által támogatott alaptörvény-módosítási kezdeményezést október 10-ig kell beterjesztenie a kabinetnek a Ház elé, arról 17-én tárgyalhat a parlament, és november 8-án szavazhatnak is, így támogatása esetén november közepétől válhat hatályossá.  A Fidesz-frakció egyúttal ötpárti egyeztetést kezdeményez az ügyben - tette hozzá. Kitért arra, hogy a szocialisták többször is azt mondták, a népszavazás felesleges, kötelező betelepítési kvóta nincs is, de a magyar parlamentben egy ilyen tárgyú törvényjavaslatot támogatnának. A Jobbik pedig szintén alkotmánymódosítást javasolt - jegyezte meg. Kósa Lajos szerint mindez arra mutat, hogy az alaptörvény-módosítás sikeres lehet az Országgyűlésben. Ha a Jobbik alkotmánymódosítási javaslatát fogadták volna el - mondta egy kérdésre -, akkor az Magyarország uniós tagságát is megszüntette volna. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?