Az Alpha Medical laboratóriumhálózat megállapodást kötött a Dôvera egészségügyi biztosítóval, mely szerint az utóbbi visszatéríti az új típusú koronavírus elleni antitestek kimutatására szolgáló, ún. szerológiai vizsgálat költségeit.
A Dôvera átfizeti a szerológiai vizsgálat árát
A biztosító azoknak a pácienseknek téríti az Elisa laboratóriumi metódussal elvégzett teszt árát, akik az idei évben jogosultak preventív kivizsgálásra, és a körzeti orvosuk együttműködik az Alpha Medical laboratóriumokkal. A tesztelést mától lehet igényelni egészen szeptember 30-ig.
Az AKO ügynökség májusi felmérése szerint, melyet az Alpha Medical megrendelésére készítettek egy ezer fős mintán, a megkérdezettek 48,7 százaléka teszteltette volna le magát. Martin Kultan, a Dôvera vezérigazgatója elmondta: arra számítanak, hogy páciensek tízezrei fogják igényelni a szűrővizsgálatot. Hozzátette: a tömeges tesztelésnek köszönhetően megállapítható lesz, hogy megközelítőleg hányan estek át eddig a COVID-19 betegségen. Emellett feltérképezhetik a rizikós csoportok állapotát is.
Vladimír Krčméry orvos szakértő szerint még nem lehet kizárni, hogy a járványnak lesz egy második hulláma. Hozzáfűzte: az Elisa módszer előnye, hogy azt is képes kimutatni, ha valaki tünetmentesen esett át a betegségen, illetve a segítségével képet alkothatunk az ellenanyagok lakosságbeli eloszlásáról.
A Dôvera azon ügyfelei, akik idén nem jogosultak preventív kivizsgálásra, kedvezményes áron végeztethetik el a szűrővizsgálatot. Más biztosítók ügyfelei saját költségen teszteltethetik le magukat.
Zuzana Štukovská, az Általános Egészségbiztosító (VšZP) kommunikációs munkatársa a TASR hírügynökség megkeresésére elmondta: a VšZP egyetért az Egészségügyi Világszervezet, valamint más nemzetközi szervezetek nyilvános állásfoglalásával. Ez utóbbiak egyelőre nem javasolják az ellenanyag vizsgálatokat, mivel a szakemberek még nem állapodtak meg abban, milyen módszerrel célszerű interpretálni a mért eredményeket, hogy a tesztelés valóban hasznos legyen a konkrét páciens és a kezelőorvosa szempontjából is. Az antitestszint monitorozása a VšZP szerint nem tekinthető kezelésnek, ezért a költségeit nem az egészségbiztosítónak kell fedeznie.
„A VšZP más jellegű kivizsgálásokat részesít előnyben, olyanokat, amelyek egyértelműen az ügyfelei javát szolgálják” – jegyezte meg Štukovská.
Beáta Dupaľová Ksenzsighová, az Union egészségbiztosító szóvivője emlékeztetett, hogy orvosi ajánlásra minden pácienst ingyen letesztelnek az új típusú koronavírusra.
Az Alpha Medical az említett módszerrel eddig mintegy háromezer személyt tesztelt le. Április és május folyamán más magán laboratóriumok is megkezdték ezt a fajta tesztelést.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.