A diáktanács több figyelmet kér a minisztériumtól a felsőoktatás számára

Branislav Gröhling
Pozsony |

A Főiskolák Diáktanácsa (ŠRVŠ) kifogásolja Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter kijelentését, hogy a felsőoktatásban is be kell vezetni az OP-rezsimet – tájékoztatott Ema Petriková, a diáktanács alelnöke.

A diáktanács arra kéri a szakértőket, hogy dolgozzák ki a jelenléti oktatás biztonságos módját a felsőoktatásban is, mert az egész társadalom arra figyel, mi a helyzet az alapiskolákkal és a középiskolákkal, de a felsőoktatásra vonatkozó szabályokat az adatok elemzése nélkül akarják bevezetni.

Filip Šuran, az ŠRVŠ elnöke rámutatott, hogy az alap- és a középiskolákban bevezették az öntesztelést, a hibrid oktatást, egy-egy osztály izolálását, hogy minél tovább fenntartható legyen a tantermi oktatás. „A felsőoktatásra viszont a járások színek szerinti besorolása vonatkozott, függetlenül attól, hogy mekkora veszélyt jelentett volna a jelenléti képzés. Az egész úgy fest, hogy kidolgoztak egy működő rendszert az alap- és középfok számára, a felsőoktatásról pedig teljesen megfeledkeztek” – szögezte le Šuran.

Az ŠVRŠ azt állítja, a főiskolai és egyetemi hallgatók valamivel több mint 75 százaléka be van oltva. „Ez azt jelenti, hogy ha a főiskolák az OP-rezsim szerint működnének, akkor egyszerre kellene megoldani a jelenléti és az online oktatást. Átlagban 15 hallgatónak az egyetemen adnának elő, közben további öt számára online kellene biztosítani az aktív részvételt” - részletezte a diáktanács, hozzátéve, hogy ezt kivitelezhetetlennek tartja.

Gröhling csütörtökön jelentette ki, hogy semmi akadálya a hagyományos oktatáshoz való visszatérésnek a főiskolákon, és a hallgatók a kormány által január 12-én elfogadott intézkedések értelmében csakis OP-rezsimben vehetnek részt a képzésben.

Most vizsgaidőszak van, a nyári szemeszterről a közeljövőben születik döntés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?