A demográfia az adatok mögé is pillant

Mennyivel megbízhatóbbak a demográfiai prognózisok, mondjuk, a különböző gazdasági próféciáknál?

Erre nem tudok egyértelmű választ adni, az utóbbiak kutatói világát nemigen ismerem. Viszont a saját szakterületemen esetleg lehetne egyfajta határvonalat húzni a rendszerváltás előtti és utáni időszakának vonatkozásában. Ugyanis 1989 novembere előtt egy zárt, a népesség mozgását erősen korlátozó világot éltünk, s ennek demográfiailag is megvoltak a maga sajátosságai. Abban a korszakban mind a születések, mind a halálozások száma úgyszólván egyértelmű volt, a migráció pedig szinte jelentéktelen. Akinek valahová Nyugatra sikerült „dobbantania”, annak számításba sem jöhetett a visszatérése. Ezzel szemben ma teljesen nyitott világban élünk. Számottevő a tanulás vagy a munka iránt érdeklődő népesség kétirányú vándorlása, és ebből adódóan a népesedési számok jóval pontatlanabbak, mint annak idején.

Egy laikus okoskodásával a népességalakulás összetevőinek előterében a születésszám, a halálozás és a migráció adatai állhatnak, míg másodsorban a házasságkötések, a válások, illetve a művi vetélések száma lehet mérvadó. Ezek tükrében napjainkban miként látja igazoltnak az utóbbi húsz esztendő, azaz a rendszerváltás utáni első két népszámlálás adatai alapján készült demográfiai becsléseket?

Fontos alapelv, hogy ha prognózisokat készítünk, tanácsos az előző időszakok meghatározó tényeire is visszapillantani. Ezek révén például kitűnik, hogy a múlt század ’40-es, ’50-es éveinek fordulóján, főként azonban az ötvenes évek elején százezer fölött járt a szlovákiai születések száma! Ez a hatvanas években azután csökkent, a mélypont 1968 táján mutatható ki, majd a hetvenes évek derekán átmenetileg újra meghaladta az évi százezret. A rendszerváltást és az ezredfordulót követő első esztendőkben Szlovákiában viszont drasztikus a csökkenés, ekkoriban évente csupán ötvenezerre tehető az újszülöttek száma. Ez egyben azt is jelenti, hogy a 21. század első évtizedének kezdetén, országosan, a statisztikai hivatal által felállított népesedési prognózisok legkevésbé elfogadható alternatívájánál is rosszabb helyzet alakult ki. Ez is mutatja, hogy a kutatók mennyire változó, olykor egyenesen váratlan tényekkel szembesülhetnek. Ezért lényeges, hogy holmi tévedhetetlennek vélt szentenciák helyett – a demográfiai összefüggéseket kutatva – lehetőleg az adatok mögé is pillantsunk. Akár csak azért, mert ahhoz, hogy a társadalmi változások begyűrűzzenek az emberek hétköznapjaiba, hosszabb időszakokra van szükség. Hogy pusztán egyetlen jellemző példát mondjak: vélhetően sokan emlékeznek még arra, amikor a nyolcvanas évek vége felé már megjelentek az egyházzal szembeni engedmények apróbb jelei, s ugyanekkor kissé nyitottabbá vált számunkra a társadalmi légkör és vele a világ; ezzel egy időben a családi kötelékek bizonyos fokú lazulása, a gyermekvállalás időpontjának kitolódása volt észlelhető – de mindennek valós lecsapódása a mindennapokban csak az utóbbi tíz esztendőben mutatkozott meg.

Vagy jelen időben is megmutatkozik! A statisztikai hivatal 2011 júliusában közölt friss adatai szerint elsősorban Dél-Szlovákiában fogyatkozik erőteljesen a lakosság. Ha az ország déli járásainak népesedési mutatói Szlovákia teljes területét érintenék, kihalófélben volna az ország. Bár a népszaporulat számszerűleg igazán jó adatait pusztán Sárosban, Árvában és a Szepességben jegyzik...

Ebben azért az előzmények szintén szerepet játszanak. Mert például Hont megyében már száz-százhúsz éve is alacsonyabb volt a termékenység, mint az akkori történelmi országrészek más megyéiben. Ez is mutatja, hogy a lakosság lélekszámának alakulását régiónként mindmáig számottevő mértékben mind a kulturális hagyományok, mind a felekezeti kötődés vagy éppenséggel az egykézés is befolyásolják. Ebből a szemszögből vizsgálódva Szlovákia magyarlakta tájain sem lehet általánosítani. Például a Dunaszerdahelyi járásban rendre jobban alakulnak a népességi adatok, mint a Komáromiban. Léva és Nagykürtös környéke tudvalévően a gyöngébbek közé tartozik, míg a Zoboralja szóban forgó adatai már kedvezőbbek, abban a régióban egyszerűen a népesebb családok népszerűek. A történelmi demográfusok egyben a felekezeti tradíciókra figyelmeztetnek. Arra utalnak, hogy a reformátusoknál és a protestánsoknál sokkal gyakrabban fordul elő az egykézés – szemben az ország északabbra fekvő tájainak hagyományos katolikusságával. És persze a sokgyermekes roma családokkal is, hiszen ennek a közösségnek termékenysége országosan kétszer akkora, mint a szlovákiai átlag.

A demográfus a statisztikai hivatal officiális adataival dolgozik. Ön mégis leszögezte, hogy léteznek olyan módszerek, kutatási eszközök, amelyek segítségével a számok rögzítette tények valóságtartalmát még jobban meg lehet vizsgálni.

Igen. De szó sincs arról, hogy én vagy egy más területen kutató demográfus megkérdőjelezi a Szlovák Statisztikai Hivatal hitelességét, hanem egy-egy olyan kiemelt kérdéskör kerül ily módon terítékre, amely például a nemzetiségi statisztika keretében jelenik meg, és az országos adatok összességében viszont rejtve maradna. Talán elég arra gondolni, hogy különböző alkalmakkor a lakosság eltérő mértékben vallja be nemzetiségi hovatartozását. Ez vezet el bennünket – egyebek mellett – a vegyes házasságok, az asszimiláció, az egyes települések etnikai jellemzőinek kérdéseihez. Vagy a tekintélyes létszámú roma jelenlét sajátosságainak problematikájához. Természetesen, csupán az objektív és precíz kutatói érdeklődés tárja fel a valót.

A rossz nyelvek szerint pont eközben „történülhetnek” a torzító csúsztatások...

Ha az imént objektív és precíz kutatói érdeklődést említettem, akkor most azt a lelkiismeretes felelősségteljességgel is megtoldom. És példát is mondok: ahol ma is még tömbben él a szlovákiai magyarság, ott az adatgyűjtések során ennek a helyi közösségnek a nemzeti bevallása is sokkal szilárdabb; míg a szórványterületeken élő magyarok már jóval ritkábban vallják meg kötődésüket. Ebből a tényleges valóságot kutató demográfusok részére jelentős problémák adódnak. Ezeket kell más statisztikai módszerekkel az igaz tényálláshoz közelítve nem felülbírálni, hanem újraértelmezni. Más területeken kutatva például a születések statisztikáját vizsgálva megállapítható, hogy a házasságban élő nők termékenységi rátája hányszorosa a nem házas nők szülési adatainak. Vagy az idevágó kutatások számai arról szintén képet adnak, hogy amíg a rendszerváltás előtt a házasságokon kívül születő gyermekek száma cirka nyolc százalék volt, most ugyanez a százalékarány annak négyszereséhez közelít. De jelzésképpen szóba hozható a településszerkezetekre vonatkozó adathalmaz is, amelyből kellő vizsgálódás után kibogozható, hogy az ott élő magyarok számaránya például a vegyes házasságot kötők számára is kihatással van. És tovább lépve e vizsgálódás mentén felmutatható, hogy a homogén családokból, párkapcsolatokból származó magyar gyerekek döntő többsége a későbbiekben is magyar nemzetiségű marad; viszont a vegyes házasságokban születettek nyolcvan százaléka, országos szinten, szlovákká lesz. Ez a jelenség a szórványtelepülések felé tolódva egyre erősödik.

A teljes cikk keddi nyomtatott kiadásunkban olvasható.