A deltához igazítanák a Covid-automatát

koronavírus
Pozsony |

A harmadik hullám beköszöntével a járványügyi szakértők ismét módosítanák a Covid-automata működését. A járások besorolása már attól is függene, hogy az adott régióban mekkora az oltottak aránya, az éttermek és a rendezvények szabályozásánál pedig azt vennék figyelembe, hogy a belépésnél ellenőrzik-e az oltási igazolványt.

A szakértői konzílium már eljuttatta az egészségügyi minisztériumba a Covid-automata módosított változatát, a kormánynak pedig a következő napokban kellene szavaznia arról, hogy életbe léphet-e. Az új dokumentumban a jelenlegi 7 fázis helyett már csak öttel számolnak: zölddel, narancssárgával, pirossal, bordóval és feketével.

Oltottsági tényező

A járások besorolásánál továbbra is a fertőzöttek számát vennék figyelembe, emellett viszont kulcsfontosságú lenne az oltottak aránya is. Azok a régiók, ahol az 50 év feletti lakosság legalább 65 százaléka elérné a teljes védettséget, enyhébb fázisba kerülnének, mint azok a járások, ahol nincs ekkora átoltottság. Ahogy a Sme napilap írja, jelenleg két olyan járás van Szlovákiában, ahol ezt az arányt sikerült elérni, a Pozsonyi és a Dunaszerdahelyi járásban, és két további olyan járás van, ahol már közel vannak hozzá, mégpedig a Szenci és a Bazini járásban.

Az új automata szerint továbbra is az számít teljesen védett személynek, akinél eltelt 14 nap a második dózis beadása után, vagy 21 nap az egydózisú vakcina beadása után, illetve ha az utóbbi 180 napban átesett a megbetegedésen, már kapott legalább egy adag vakcinát, és eltelt 14 nap.

Még nagyobb előnyhöz jutnának azok a járások, ahol az 50 év felettiek legalább 75 százaléka be lenne oltva: ezek a régiók kettővel jobb fázisba kerülnének, vagyis jóval enyhébb intézkedések lennének érvényben, mint az ország más területein.

A járások besorolásáról továbbá még dönthetnek a regionális közegészségügyi hivatalok járványügyi szakértői is, pontosabban kérvényezhetik a szigorúbb vagy enyhébb fázist, akár a kórházak leterheltségére hivatkozva is, ezt viszont írásban kell megtenniük a minisztériumnál.

Az éttermek döntése

A Covid-automata másik nagy újítása az lenne, hogy az éttermek tulajdonosai és a rendezvények szervezői maguk dönthetnének arról, milyen járványügyi előírások vonatkoznak rájuk, mégpedig annak alapján, hogy kinek a részvételét engedélyezik. 

A szakértők három lehetőséget tennének lehetővé. Az egyik, hogy csak a teljesen védett személyeket engednék be. Ilyen esetben a belépés előtt fel kellene mutatni az oltási igazolványt. 

A másik, hogy a beoltottakon kívül a teszteredménnyel rendelkezőket is beengednék, illetve azokat is, akik átestek a fertőzésen. Arról egyelőre nem döntött a konzílium, hogy milyen teszteredményre lenne szükség, és az sem világos, hogy a betegségen már átesettek mennyi ideig használhatnák ki a rájuk vonatkozó kivételt. A harmadik lehetőség, hogy az üzemeltetők senkit sem ellenőriznek, vagyis bárki beléphetne az étterembe vagy a rendezvényre. 

A tulajdonosok dönthetnének arról, hogy melyik módszert választják, de ehhez igazodnának a járványügyi előírások is: azokban az éttermekben és azokon a rendezvényeken, ahová csak a beoltottak mehetnének, jóval enyhébbek lennének a korlátozások, mint azokon a helyeken, ahová bárki bemehet. 

Gyakorlati példa

Hogy ez hogy nézne ki a gyakorlatban? Az éttermekben például a zöld fázisban – amiben jelenleg is vagyunk – az óvintézkedések továbbra is enyhék lennének, a belépéskor nem tennének különbséget az oltottak és az oltatlanok között. A narancssárga fázisban viszont a tulajdonosoknak már választaniuk kellene. Amennyiben úgy döntenének, hogy csak a védettnek minősülő személyeket engedik be, akkor a vendégek ülhetnének a beltérben is, legfeljebb 4 személy egy asztalnál (kivéve, ha egy háztartásban élnek, akkor többen is). A teszttel rendelkező és a betegségen átesett személyek beengedésével nem változna a rendszer. Ha viszont mindenkit beengednének ellenőrzés nélkül, akkor a vendégek csak a teraszokon foglalhatnának helyet, és egyszerre legfeljebb csak 10 vendég tartózkodhatna az étteremben. 

A többi fázisban is hasonló különbségek lennének, kivéve a fekete fázist, ott már mindenhol csak az ételkiadás és a házhoz szállítás engedélyezett.

A rendezvények esetében is hasonló különbségek lennének. A tulajdonosok és a szervezők mindig csak az adott napra döntenék el, hogyan működnek, másnapra akár változtathatnának is a döntésükön.

A járványügyi szakértők állítják, úgy akarták beállítani a Covid-automatát, hogy az ösztönözze az embereket az oltás beadatására. Hogy a kormány elfogadja-e, az a következő napokban derülhet ki.

(nar, SME)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?