A briteknek szükségük van az unióból érkező munkaerőre

<p>Nehéz időszak előtt áll az Európai Unió, a következő hónapokban dől majd el, hogy Nagy&ndash;Britannia milyen feltételekkel lép majd ki az unióból, és az is, hogy ezek a tárgyalások mikor kezdődnek. A megbeszélések fontos szereplője lesz az Európai Bizottság. Maroš Šefčovičcsal, a bizottság szlovák alelnökével, az energetikáért felelős biztossal beszélgettünk.</p>

Nagy-Britanniával ugyan az Európai Tanács fog tárgyalni a kilépésről, de az Európai Bizottságnak is lesz szerepe a folyamatban. Mi az ön véleménye a brexitről?

A megállapodás az, hogy ha megkezdődnek ezek a tárgyalások – aminek a dátumát még nem lehet tudni, meg kell várni a hivatalos megerősítést Nagy-Britannia részéről – ugyanúgy fogunk eljárni, mint a többi hasonló megállapodásnál. Ez azt jelenti, hogy a tanács hagyja jóvá a tárgyalási mandátumot, de a tárgyalásokat már a bizottság fogja levezényelni. Ezt másként nem lehetne elvégezni, hiszen tudjuk, hogy a belépésről több mint 30 fejezetet kell végigtárgyalni, nagyon részletesen. Ez hasonlóan részletes folyamat lesz.

Tehát a tanács megszabja az irányt, önök pedig tárgyalnak?

A tanács hagyja jóvá a tárgyalási mandátumot, a tárgyalásokat viszont – mivel aprólékos, technikai jellegű folyamatról lesz szó – az Európai Bizottság folytatja majd. A belépéskor minden lezárt fejezetet a tanács is jóváhagy, vagyis a bizottság, a tanács és a tagállamok együttműködéséről van szó, ez hasonlóan zajlik majd a kilépés során is.

Folynak valamilyen előkészületek a bizottságban, készülnek a tárgyalásokra?

A konkrét előkészületekről csak annyit mondhatok, hogy a brit oldalon nagyon homályos a helyzet, politikai földrengést okozott a referendum. A volt kormányfő, David Cameron kijelentette, hogy ő nem küldi el a kérvényt a kilépésre, az új miniszterelnök sem sieti el a tárgyalások megkezdését. Még tart a politikai vákuum az országban. Az új vezetőknek kell elkezdeniük a tárgyalásokat, nekik kell meghatározni a dátumot. Elég komoly hangok hallatszanak a brit politikai térfélről, amelyek mégiscsak a bennmaradást részesítenék előnyben. Mi, az európai intézmények képviselői viszont ezt a drámai népszavazást követően nehezen tudjuk elképzelni. A bizottság félelmei abból származnak, hogy a homályos helyzet ne okozza a gazdasági helyzet romlását. Látjuk, hogy a tőzsdék esnek, a helyzet az egyes bankházakban romlik, ezért az az érdekünk, hogy a brit fél mielőbb tisztázza a dolgokat. Elfogadtuk azt a döntést is, hogy a bizottság részéről kerülni fogjuk az előzetes tárgyalásokat, amíg a brit fél nem jelenti be hivatalosan, hogy aktiválják az 50. cikkelyt, és megkezdik a tárgyalásokat a kilépésről. Azt azonban még senki sem tudja, hogy ez mikor fog megtörténni.

A brit féltől kaptak már jelzéseket, hogy informális tárgyalásokat kezdenének?

A brit fél kicsit meglepett bennünket, mivel előzetesen olyan értelmű tájékoztatást kaptunk, hogy ha a kilépéspártiak győznek, akkor azonnal vagy nagyon gyorsan megkapjuk az 50. cikkely aktiválására vonatkozó kérvényt. Meglepődve hallottuk, amikor David Cameron bejelentette, hogy ezt a lépést az utódjára hagyja. Ez volt az egyetlen információ, amit hivatalosan kaptunk. Az előzetes tárgyalásokra vonatkozó informális kérések nem érkeztek hozzánk.

A szlovák elnökség témáit már előkészítették, készültek tervek a menekültválság megoldására is. Hogyan befolyásolja mindezt a brexit?

Egy konkrét példa, amit július 20-án kell bemutatnunk. Egy viszonylag bonyolult problémáról van szó: hogyan osszuk el a tagállamok között az üvegházhatást kiváltó gázok csökkentésére tett vállalást olyan területeken, mint a közlekedés, mezőgazdaság és az épületek. Ezek a területek nem tartoznak az emissziós kvótákkal való kereskedés alá. Ezeken a területen az EU vállalta, hogy 30 százalékkal csökkenti a kibocsátást 2030-ig. Ezt vizsgáltuk a brexit szempontjából is, de úgy zártuk le, hogy Nagy-Britannia az EU tagja, aláírta a Párizsi Szerződést, ezért a javaslatunkat 28 országra dolgozzuk ki. Ha ezzel a munkával megvárnánk, amíg Nagy-Britannia eldönti, mikor akar kilépni, akkor az uniós intézmények munkáját veszélyeztetnénk. Amikor a britek eldöntik, mikor akarnak kilépni, akkor minden hasonló témában meg kell egyezni.

A Lisszaboni Szerződés 2 évben szabja meg a kilépési folyamat hosszát. Elég lesz ez az idő a tárgyalásokra?

Ez nagyon feszes folyamatot igényel. Ha azt nézzük, hogy Szlovákia belépése sokkal tovább tartott, akkor azt látjuk, hogy sok múlik majd a tárgyalások intenzitásán. Szerintünk Nagy-Britannia azért is gondolkodik még a tárgyalások megkezdésének időpontján, hogy fel tudjon készülni ezekre. Ha azonban túlságosan hosszúra nyúlna ez a „felkészülési időszak”, akkor fennáll a veszélye annak, hogy a pénzpiacok elveszítik bizalmukat Nagy-Britanniával szemben. Az ország besorolása már most is romlott. Az unió hagy időt a szigetországnak, hogy megválassza vezetőit, de az az érdekünk, hogy ez a folyamat minél gyorsabban elkezdődjön. Ha két év alatt nem sikerül megegyezni, akkor a határidő csak a 27 tagállam konszenzusos döntése alapján hosszabbítható meg, ellenkező esetben Nagy-Britannia automatikusan elveszti a tagsággal járó jogait, szavazati jogait.

Jean-Claude Juncker, a bizottság elnöke kijelentette, hogy Nagy-Britannia vagy megtartja mind a négy uniós alapszabadságot, vagyis a munkaerő szabad áramlását is, vagy semmit sem kap. Ön szerint meg lehet majd egyezni Nagy-Britanniával a munkaerő szabad áramlásáról, vagyis megmarad az uniós állampolgárok szabad munkavállalási lehetősége a brit szigeteken?

Sajnálatosnak tartom, ahogyan a kelet- és közép-európai országokból, beleértve a Szlovákiából érkező munkavállalók hatását bemutatták a népszavazási kampányban, mivel ezek a munkavállalók komoly hasznot jelentenek a brit gazdaság számára. Minden statisztika azt mutatja, hogy sokkal több hasznot hajtottak az országnak, mint amennyit elvittek belőle. A brit gazdaság sok ágazata e nélkül a munkaerő nélkül egyszerűen nem működne. Az Európai Uniónak ilyen irányú tapasztalata csak Norvégiával van. Itt kell megjegyeznem, hogy a norvégok egy főre eső uniós befizetése nagyobb, mint a briteké. A norvégok fejenként mintegy 100 eurót fizetnek évente, míg a britek mindössze alig több mint 70-et. Ha Nagy-Britannia meg akarja őrizni szabad hozzáférését az uniós közös piachoz, akkor számolniuk kell azzal, hogy ezt meg kell fizetniük. A bizottságban senki sem számol azzal, hogy ez a hozzáférés a négy alapszabadság korlátozása esetén is megmaradhat, vagyis a munkaerő szabad áramlását is meg kell őrizniük.

Pozsonyban ősszel informális csúcstalálkozót tartanak a 27 uniós tagállam vezetői. Hogyan készül erre a találkozóra a bizottság?

Szerintem történelmi csúcstalálkozó lesz a pozsonyi, már csak azért is, mert 2005 óta a tagállamok vezetői ilyen formában nem találkoztak Brüsszelen kívül. Biztosan felvázolják majd a kontúrjait annak, hogyan működjön a 27 tagállam Nagy-Britannia nélkül. Mindenképpen választ kell találni arra a kérdésre, hogyan növeljék az emberek bizalmát az unió, az uniós együttműködés iránt. A bizottság szorosan együttműködik majd a tanáccsal és annak elnökével, Donald Tuskkal. Egy nappal a csúcstalálkozó előtt Jean-Claude Juncker az Európai Parlamentben értékeli majd az unió helyzetét, ez a beszéd tartalmazza majd azokat a gondolatokat, amelyeket a bizottság a pozsonyi csúcson is meg akar vitatni. Bízzunk benne, hogy az országok vezetői megoldást találnak azokra a problémákra, amelyek az unió lakosságát a legjobban terhelik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?