A bőrszín már nem számít

Hol és hogyan történt a dolog?

A házunktól nem messze, a játszótéren. Idén január 1-jén a fiam és a barátja ki akarták lőni a maradék szilveszteri petárdákat. A kiborotvált fejű fiúk a szomszédos házban hangoskodtak, valamit ünnepeltek, valószínűleg alkoholt is fogyasztottak. Néhányukat ismertük is, a környéken laknak. Hirtelen kirohantak és ok nélkül összeverték a fiúkat.

Miből gondolja, hogy csak ezért mentek a játszótérre?

Hát mert semmi mást nem csináltak, csak odarohantak a fiúkhoz és se szó, se beszéd, azonnal petárdákat hajigáltak hozzájuk, és közben hejhitlereztek. Amikor a srácok félrehúzódtak – el akarták kerülni a verekedést –, a bőrfejűek követték őket, lánccal támadtak rájuk, egyiküket azzal fojtogatták a homokozóban. Valahogy sikerült elfutniuk, de a fiam megcsúszott a jeges úton, elesett. Hat skinhead vetette rá magát, és összerugdosták, főként a fejét. Amikor a fiam látta, hogy a barátjának sikerült elmenekülnie, erőt vett magán, maga sem tudja hogyan, de sikerült feltápászkodnia és futásnak eredt. A támadók üldözőbe vették, és Filip - szerencsétlenségére – megint elesett. Újból körülvették, és csakis a fejét rugdosták. Csak akkor hagyták abba, amikor már vérben feküdt a földön. A férjemmel láttuk az ablakból, hogy valami nincs rendben, azonnal lementünk a ház elé. Mire odaértünk, Filip már nem volt sehol, csak a bőrfejűek álldogáltak ott. Megálltam körülbelül 3 méterre tőlük és vártam, mit fognak csinálni. Biztosan tudták, ki vagyok, legalább az a hat, akik ott laknak a lakótelepen. Sarkon fordultak és elmentek.

Hol volt a fia?

Félt és elfutott, jobban mondva elvánszorgott. Nem akart a főbejáraton keresztül hazamenni, a házat megkerülve osont be. A lányom az ablakból kiabált, hogy otthon van. Véresen feküdt a földön.

Milyen sérüléseket szenvedett Filip?

Véraláfutásai, zúzódásai, fejsérülései voltak, varrni kellett. Az volt a szerencséje, hogy sapka volt a fején. Tizenöt napig volt betegszabadságon, de a támadás okozta sokk sokkal súlyosabb.

Filip barátkozott a támadóival? Ismerte őket?

Semmi köze hozzájuk, Filip nem is kábítószerezik, normális fehérb#r? fiú. Csak látásból ismeri #ket, talán soha egyetlen szót sem váltott velük. Egyszer?en kitombolták magukat rajta. Nem értem, miért...

És a rendőrség? Mi történt, miután kiérktek a helyszínre?

A férjemmel mindent részletesen elmondtunk, azt is megmutattuk, melyik házban, hányadik emeleten van a támadók csurbesze, és hogy az incidens után visszamentek oda. Nem igazán akartak odamenni. Erre azt mondtam, én szívesen elkísérem őket, megmutatom, hol rejtőznek a támadók, azonosítom őket. A rendőrök nem voltak valami készségesek, de azért odamentünk. Több csengőt is megnyomtam, mire az egyik rendőr rám szólt, hogy asszonyom, hagyja abba, ez csendháborítás. Ezután már semmit nem tehettünk. Közben a fiamat kórházba szállították, siettünk utána.

Feljelentést nem tettek?

A kórházba utánunk jöttek a rendőrök is, és miután kihallgatták Filipet, azt mondták, addig nem lehet feljelentést tenni, amíg az orvos nem mond véleményt, mennyi ideig tart majd a gyógyulás. Másnap kellett a rendőrségre mennem az orvosi igazolással. Január másodikán az illetékes orvos a kórházban azt mondta, a rendőrök már minden papírt elvittek, érdeklődjek a Holíčska utcai őrsön. Odamentünk a fiammal és két barátjával, ők voltak a tanúk, és ott felismertem az egyik rendőrt, aki ott volt a helyszínelésnél. Azonban ő valamit súgott a kollégája fülébe, majd eltűnt a szomszédos irodában, többet nem mutatkozott. Közben még egy orvosi igazolást kellett beszereznem, mikor ez is megvolt, elkezdték felvenni a jegyzőkönyvet. A fiam hiába mondta, hogy nem ő volt az egyedüli áldozat, hogy a barátait is megtámadták, a rendőr azt válaszolta: ez őt nem érdekli, csak arról beszéljen, ami kizárólag rá vonatkozik. Úgyhogy a feljelentés úgy is néz ki...

A tanúkat ki se hallgatták?

Amikor Filip kijött az irodából, figyelmeztettem a rendőrt, hogy itt vannak velünk a tanúk is. Azzal utasított vissza, hogy tanúk nem kellenek, mert az agresszorok tanúk is lesznek egyben.

Komolyan?

Igen, és hogyha majd szükségük lesz tanúkra, majd felhívják őket. És felírta a neveiket és címüket, kérdeztem. Nem, válaszolta. Akkor kit és hogyan akar majd értesíteni, feleltem. Furcsán rám nézett, és azt mondta, majd engem felhív. Erre azt válaszoltam: engem nem kell hívnia, magamtól is eljövök. Megkértem, írja fel a jegyzőkönyv számát és egy telefonszámot, ahol majd érdeklődhetek. Megtette, és odafirkantotta a 49. paragrafust is.

Vagyis a támadást a kihágásokról szóló törvény értelmében a polgári együttéléssel szembeni kihágásnak minősítette.

Igen, és amikor telefonon érdeklődtem, hol tart a nyomozás, soha semmit nem mondtak. Tizenöt nap múlva elvittem az igazolást, hogy véget ért a fiam betegszabadsága, és ha már ott voltam, személyesen érdeklődtem a nyomozásról. A rendőr azt mondta, két személyt előállított, akik állítják: nem ismerik a fiamat, és mivel nem voltak tanúk, nem tudták elkezdeni a nyomozást. Amikor azt válaszoltam, hogy márpedig voltak tanúk, csodálkozott. Lediktáltam a neveiket, azóta fokozatosan kihallgatták őket.

Az Emberek a Rasszizmus Ellen emberjogi szervezet szerint a fia ellen nem kihágást, hanem súlyos testi sértést követtek el, éspedig előre megfontolt szándékkal, a hejhitlerezés pedig a fajgyűlölet népszerűsítésének, nyilvános rokonszenv-nyilvánításnak minősül, ami bűncselekmény.

Lehet, de a rendőrség továbbra is ragaszkodik a 49. paragrafushoz, de remélhetőleg hamarosan sikerül elérni, hogy másként minősítsék az ügyet.