A biztosító havi kétszer téríti a PCR-tesztek árát a nyári táborok előtt

gyerektábor
Pozsony |

A nyári táboron való részvétel feltétele a negatív PCR-teszt felmutatása. Ennek árát havonta két alkalommal téríti a biztosító. A TASR-t erről mindhárom egészségbiztosító tájékoztatta.

A negatív PCR-teszt felmutatása nem kötelező a 10 éven aluli gyermekeknek és a beoltott személyeknek, valamint azoknak, akik már átestek a betegségen. A kérvényeket ide kattintva lehet kitölteni, ahol a tábor kezdetének időpontját is fel kell tüntetni.

A gyermekeket a lakhelyükhöz legközelebb lévő helyen tesztelik le. A tesztelésre való meghívásnak három nappal a tábor kezdete előtt kellene megérkeznie, hogy időben letesztelhessék a gyermekeket, és az eredmények a tábor kezdetéig megérkezhessenek.

A tábor kezdetén minden gyereknek, és minden olyan résztvevőnek, aki a tábor menetét biztosítja, 72 óránál nem régebbi, negatív PCR-teszttel kell rendelkeznie.

Nyári tábornak minősülnek azok a legalább öt résztvevőből álló, minimum négynapos szervezett rendezvények, amelyeket 18 éven aluli gyermekek és fiatalok számára rendeznek rekreáció, az egészség erősítése és ügyességfejlesztés céljából.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?