A bevételkiesés miatt drágulnak idén a bankok szolgáltatásai

pénz euró

Az eleve alacsony kamatszint és a koronavírus-járvány alaposan megtépázta a szlovákiai bankok bevételeit. A pénzintézetek a kiesést a banki díjak növelésével igyekeznek pótolni, amit azonban az ügyfelek nem díjaznak.

A bankszektor összesített nyeresége tavaly 465 millió euróra esett vissza, vagyis több mint a negyedével maradt el az egy évvel korábbitól. Ilyen rossz adatra nagyjából kilenc éve nem volt példa Szlovákiában. Csak összehasonlításképpen: 2016-ban az ágazat profitja még jóval meghaladta a 700 millió eurót. „A háttérben az alacsony kamatszint és a járvány okozta bizonytalanság áll, amely miatt a pénzintézeteknek egyre nagyobb vésztartalékot kell felhalmozniuk a hitelbedőlések esetére” – állítja Marcel Laznia, a Szlovák Bankszövetség (SBA) elemzője.

Amit a bankok az alacsonyabb kamatokon elveszítenek, azt a banki díjak növelésével igyekeznek behozni. Ez utóbbiakat több bank már tavaly is megemelte, a pénzügyi elemzők szerint pedig idén újabb drágulás várható. „A pénzintézeteknek nincs más lehetőségük,mintadíjaknövelése,ha legalább részben szeretnék pótolni az egyre alacsonyabb kamatok okozta kieséseket” – nyilatkozta Marián Búlik, az OVB Allfinanz Slovensko pénzügyi szakértője.

Az Általános Hitelbank (VÚB) már jelezte, hogy áprilistól nagyobb összeget, az eddigi 4 helyett havi 5 eurót kér majd a folyószámla vezetéséért. Egy euróval többet kér majd a bankfiókban elvégzett készpénzes tranzakciókért, és ötről hat euróra nő az állandó megbízás módosítása vagy megszüntetése is. Dominik Miša, a VÚB szóvivője szerint a díjak módosításával azt szeretnék elérni, hogy minél többen térjenek át az online banki szolgáltatásokra. „A járvány során bebizonyosodott, hogy otthonról is megoldható a banki ügyintézés” – mondta el Miša. Változásra számíthatnak azonban a Postabank ügyfelei is. „Az új díjszabás április elsejétől lép életbe, a részletekről pedig februárban tájékoztatunk” – nyilatkozta Lýdia Žáčková, a Postabank szóvivője. Az említett pénzintézetek példáját hamarosan mások is követhetik, Maroš Ovčarik, a Finančný kompas pénzügyi portál ügyvezető igazgatója szerint azonban az emelés mértéke nem lesz olyan látványos, mint tavaly.

A banki ügyfelek között elvégzett felmérések szerint a díjak növelésénél a pénzintézetek részéről nem árt az óvatosság, hiszen ezzel több kárt okozhatnak maguknak, mint amennyi a növelésből származó hasznuk lenne. A Focus ügynökség legújabb, az mBank megrendelésére készült felmérése szerint a folyószámlával kapcsolatos díjak növelése a megkérdezettek 70 százalékát ösztönzi arra, hogy a régi bankját újra cserélje. „A folyószámla vezetésével kapcsolatos díjakon jelentős összeget lehet megtakarítani, amit hasznosabb dolgokra használhatunk” – állítja Robert Chrištof, az mBank Slovensko vezérigazgatója. Az állítását Ovčarik is megerősítette, aki szerint pár apró trükkel lefaraghatjuk a banknak fizetett díjakat. Több pénzintézet például nem számláz fel díjat a folyószámla vezetéséért, ha a számlára rendszeresen átutalunk bizonyos összeget, vagy ha sűrűbben fizetünk a kártyánkkal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?