A beteg gyermeket nevelő szülő

Én is anyuka vagyok és mind a magánéletemben, mind a munkám során gyakran találkozom olyan szülőkkel és gyermekekkel, ahol bármely betegség, probléma, élethelyzet következményeként a család egyensúlya felbomlik.

A legtöbb szülőnek önmagának is segítségre van szüksége, és nagyon fontos lenne, hogy ezt a segítséget meg is kapják ahhoz, hogy gyermeküket és helyzetüket ebben az állapotban – mely sokszor rajtuk kívül álló okok miatt megváltoztathatatlan – elfogadják és másokkal is elfogadtassák.

„Nem szabad mindig úgy gondolkodni, hogy az életben problémák vannak és megoldásokra van szükség.

Az életben gyakran tragédiák vannak és irgalomra van szükség”

(Pilinszky János)

Hiszen csak az tud igazán a számára adott környezetben fejlődni, akit ez a környezet megért és elfogad. Ezért kellene megteremtenünk azokat a körülményeket, hogy ezek a családok is teljes, emberhez méltó életet élhessenek, és fokozott napi terheik viselése mellett mégis kiegyensúlyozottan élhessenek. Sok más tudomány mellett a grafológia is segítséget nyújthat mind a gyermek, mind a szülők érzelmeinek, személyiségük változásainak és lehetőségeiknek vizsgálatánál. Úgy érzem, ezek feltérképezése mindannyiunk érdeke, hiszen fontos ismeretekre tehetünk szert önmagunk és mások megismerésében, s így talán könnyebben elérhető az előítéletek nélküli és segítő társadalmi megközelítés. Szakdolgozatom is erről a témáról készült, kutatásaimat azóta is folytatom ezen és ehhez kapcsolódó területeken, s nemcsak mert szívügyemnek tekintem, hanem úgy érzem ha ebben a gyakran közönyös, rohanó világban mindannyian csak egy picit odafigyelnénk, talán emberibbé és szebbé tehetnénk környezetünket. Talán kezdhetnénk is az odafigyelést akár e családok (emberek) irányában is, mert aki kézbe veszi és beleolvas például ebbe az újságcikkbe –, szerintem egy fél lépést már meg is tett a cél érdekében. A többi pedig már csak rajtunk múlik...

AUTIZMUS ÉS DOWN-KÓR

A Down-kóros gyermekekre teljesen más viselkedés és általános tulajdonságok jellemzőek, mint az autista gyermekekre, így az őket nevelő és velük együtt élő családtagokra is más hatással vannak. Mások a problémáik, és ezáltal más reakciókat válthatnak ki szüleikből, szeretteikből, akiknek ugyanolyan nehéz, de mégis más jellegű nehézségekkel kell nap mint nap szembenézniük.

Arra a kérdésre kerestem a választ, hogy a sérült gyermeküket nevelő szülők, nem választott élethelyzetükből adódó lelki terheik mellett, hogyan tudnak mégis teljes életet élni és optimistán nézni a világot. Sokat tanulhatnánk t#lük...

Ezt a pluszt kerestem, kizárólag a kutatás szempontjából fontos személyiségvonások grafológiai jegyeinek vizsgálatával. Elemeztem és kiértékeltem mindhárom csoportnál az empátia, az önfegyelem, a felelősségtudat, az önzetlenség, a kitartás, a megfelelési vágy és a közösséghez való viszony grafológiai jeleit, és így összehasonlíthatóvá vált a csoportoknál a fenti tulajdonságok eltérése, azonossága és megjelenésük intenzitása. Szakkönyvek sokasága foglalkozik ezen rendellenességek leírásával, én mégis szeretnék néhány, a témát és a vizsgálatokat érintő főbb tulajdonságot és reakciót kiemelni. Az ismertetés közel sem teljes, hiszen mindkét esetben ezen tulajdonságok és reakciók nagy mértékben függenek a betegség mértékétől és súlyosságától.

Autista gyermekek: az autisták mindössze egynegyede rendelkezik rendkívüli értelmi képességekkel, a többségük viszont értelmi fogyatékossággal is terhelt. Sokan közülük egyáltalán nem beszélnek, csak a maguk módján közlik, hogy mit szeretnének. Ha meg is tanulnak beszélni, ritkán törekednek a valós kommunikációra és vannak, akik egyáltalán nem értik a beszédet, csak amit látnak. Szokatlanul idegenkednek az új helyzetektől és emberektől. A legkisebb változás is elbizonytalaníthatja őket, és ezen változásokra esetleg dühkitöréssel illetve agresszióval reagálnak. Kényszeres szokásaik vannak, vonzódnak a monotóniához. Nem képesek a dolgokat más szempontból nézni, saját érzéseiket sem értik jól. Nem tudnak alkalmazkodni – magatartásuk ösztönvezérelt.

Down-kóros gyermekek: a megfelelő mozgásszabályozás csaknem minden esetben kialakul, azonban néha akár 2-3 évig is eltarthat. Gyakori az artikulációs nehézségekből eredő beszédzavar. A legtöbb esetben értelmi és magatartásbeli fogyatékosság alakul ki. Egyéni fejlődésük rendkívül eltérő. Nagymértékű alkalmazkodási képességgel rendelkeznek Reakcióik kiszámíthatóbbak. Praktikus intelligenciájuk jó. A Downosok lelke szinte teljesen integrálható. Bár értelmileg fogyatékosok, érzelmeik épek. Ami szeretetet kapnak, azt kamatostul adják vissza. A Down-kór súlyosságát elsősorban meghatározó értelmi szint szakszerű segítséggel jelentősen javulhat. A korai fejlesztés és a szakmai támogatás sokat segíthet.

„Ennek az elmének is joga van arra, hogy elérje a saját fejlődésének csúcsait.

Lehet, hogy igen alacsonyak azok a csúcsok, de a megmászásukhoz való jog ugyanakkora, mint a tiéd, vagy bárki másé.”

Fontos még, hogy mindkét esetnél más a szülőknél a tudatosulás időpontja gyermekük rendellenességével kapcsolatban. A Down-kór diagnózisát az esetek nagy részében már a szülés után a kórházban közlik a szülőkkel. Az autista gyermek fejlődési rendellenessége csak később (előfordul hogy pár év után) felismerhető, és bár vannak jelek, de ez idő alatt a szülő már mély, szinte elszakíthatatlan kapcsolatot alakított ki gyermekével. Igaz, egyikük fájdalma sem kisebb, de reakcióik némiképp módosulhatnak. Továbbá a tudatosulásban a közlés módja nagyon fontos tényező a szülő és a gyermek jövőjére nézve, hiszen messzemenőkig meghatározhatják gyermekükkel szembeni beállítottságukat.

A szerző okleveles grafológus, grafológus szaktanácsadó, S.K. Iroda

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?