A belügyminiszter nem kedvez a honosítottaknak

Pozsony |

<p>Hiába várnak több mint három éve a szlovák állampolgársági törvény puhítására az itteni magyarok. Az új törvény állítólag kész, és nem engedi majd meg bárkinek, hogy büntetlenül felvegye egy másik ország állampolgárságát.</p>

Hat hónapja érvényes állandó lakhelyre lesz szüksége a jövőben azoknak, akik a szlovák mellé más ország állampolgárságát is fel szeretnék venni. Az ellentörvényként is emlegetett 2010-es állampolgársági törvény módosítása elkészült, jelentette ki Robert Kaliňák. A belügyminiszter azt is elárulta, hogy az új szabályozás majdnem megegyezik azzal a májusban megbukott módosító javaslattal, amelyet Daniel Lipšic és Jana Žitňanská (Nova) független képviselők terjesztettek a parlament elé. „Amit a parlamentben nemrég láttunk, az gyakorlatilag a mi javaslatunkból való” – állítja Kaliňák, hozzátéve, hogy Lipšicék tervezete a belügyminisztériumi anyagnak nagyjából a 20 százalékát teheti ki, utóbbi ugyanis jóval nagyobb. A megbukott javaslat egyébként egy másik megkötést is tartalmazott: a másik állampolgárság felvételekor a kérvényezőnek nem lehet Szlovákiában állandó lakhelye.

A kedvezményes honosításban érdekelt szlovákiai magyaroknak nem jelent majd megoldást az új szabályozás – magyarországi állandó lakhely nélkül ugyanúgy elveszíthetik szlovák állampolgárságukat, mint eddig. Kaliňák arról nem beszélt, milyen eredményre jutott a témában a szlovák és a magyar kormány által jelölt két megbízott jogász. Orbán Viktor magyar kormányfő a június 2-i budapesti közös magyar–szlovák kormányülés után azt mondta: az egyeztetések a témában jól haladnak.

2010 júniusától 2013. augusztus közepéig összesen 540 személy veszítette el szlovák állampolgárságát az ellentörvény miatt. Közülük a legtöbben (260) cseh, német (109), osztrák (74), brit (51) és magyar (36) útlevélre cserélték a szlovákot. (vps, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?