Közélet

A békésen tiltakozók is megdöbbentek

Pozsony | Térkövek és füstbombák repültek szombat délután a kormányhivatal épülete előtt, a rendőrség vízágyúval és könnygázzal válaszolt. Eldurvult a szélsőjobb és a futballhuligánok által verbuvált tüntetés, melyet azok a demonstrálók is elborzadva néztek, akik nem rossz szándékkal vonultak ki a kormányhivatal elé.
Finta Márk

2020. október 18. 17:33

demonstracio
- TASR-felvétel

Az érvényben lévő járványügyi korlátozások miatt a tüntetés illegális volt – ennek ellenére több százan mentek „sétálni egyet Pozsonyban”, ezzel a szlogennel hirdették meg ugyanis a demonstrációt a szélsőjobboldali ĽSNS politikusai és a futballhuligánok.

Az ultrák akciója a pozsonyi főpályaudvar előtt kezdődött, innen vonultak át a kormányhivatal elé, ahol találkoztak a Kotleba-párt által meghirdetett tüntetés odaszállított résztvevőivel, és azokkal, akik a kormány járványellenes intézkedései miatt jöttek ki demonstrálni – a vendéglátásban dolgozókkal, vagy épp az edzőtermek tulajdonosaival és alkalmazottaival.

A tüntetés nagyon hamar agresszívvé és vulgárissá vált: a kormányhivatal kerítése előtt állók folyamatosan szidták a kivezényelt rohamrendőröket, sokan megpróbálták megrongálni a kaput, vagy átmászni a kerítést. Páran pénzzel dobálták a rendőröket, hogy álljanak át. Sokan hozták magukkal gyerekeiket – néhányan még megafont is tartottak a kicsik szája elé, hogy ők kiabálják a kormányellenes jelszavakat.

Az ultrák pirotechnikai eszközökkel, füstbombákkal felszerelkezve érkeztek, sok pirotechnikai eszközt használtak is. Nem sokkal később aztán a legagresszívebb tüntetők közül sokan elkezdték felszedni a térköveket, és azokkal kezdték el dobálni a rendőrautókat. Az addig közbe nem avatkozó rendőrség ekkor vetett be könnygázt a tüntetők ellen, és a helyszínen vízágyút is használtak.

Svanczár Róbert komáromi személyi edző is a tüntetők között volt: a vállalkozó épp az első hullám előtt nyitott edzőtermet, és a korlátozások rendkívül megnehezítették a helyzetét. Lapunknak azt mondta, az interneten akadt bele a tüntetésről szóló hirdetésbe, és azért ment ki, hogy kiálljon azokért az emberekért, akik hozzá hasonlóan elvesztették a bevételüket és a munkájukat a járványügyi intézkedések következtében. „Csakis azért mentem ki a tüntetésre, hogy követeljem, oldják meg valahogy, hogy ezek az emberek valahogy kapják vissza a munkahelyüket, mert ebből élnek. Nekem is két lányom van, fel kell nevelnem őket” - mondta lapunknak a sportoló-vállalkozó, aki azonban megdöbbent a kormányhivatal előtt tapasztaltakon.

„Engem semmilyen agresszió nem vezérelt, higgadtan mentem ki a tüntetésre. De mikor odaértem, ijedten láttam, hogy ez egyáltalán nem arról szól, amiért odamentem” - jegyezte meg. Több videót is megosztott a közösségi profilján az eseményekről – elmondása szerint mindenfelől Kotleba-hívők vették őt körül, és igyekezett közelebb húzódni ahhoz a kisebb csoporthoz, ahol a normálisan, nem agresszíven viselkedő emberek álltak. „Őket a rendőrök is próbálták védeni. Kaptam könnygázt én is, és követ is kaptam a vállamba azoktól az emberektől, akikre rászóltam, hogy ne dobálják a rendőröket. Nagy tanulság volt ez nekem arról, hogy a primitivizmus mennyire felül tudja írni a józan észt” - mondta el lapunknak.

A tüntetésen a rendőrség több agresszív demonstrálót is előállított, az incidensnek hivatalosan csupán két könnyebb sérültje volt. A rendőrség a közösségi oldalakon további rendbontókat is keresni kezdett, illetve publikálta azok képeit is, akik a gyermekeikkel kiabáltatták a vulgáris jelszavakat. Roman Mikulec belügyminiszter köszönetet mondott a rendőrségnek, hogy nem ültek fel a provokációnak- Richard Sulík gazdasági miniszter, az SaS elnöke ugyanakkor bírálta a rendőrséget mondván, későn avatkoztak be, nem tudták leszerelni a néhány tucat rendbontó huligánt, és  szerinte nem volt arányos a vízágyú használata sem. Peter Pellegrini, az ellenzéki Hlas elnöke is úgy vélte vasárnap, hogy a rendőrség későn avatkozott be.

Sulík elnézést kért a tisztességes tüntetőktől – szerinte a normálisan viselkedő emberek voltak többségben. Svanczár Róbert ugyanakkor arról számolt be lapunknak, hogy tapasztalatai szerint az agresszív tüntetők a tömeg 70-80 százalékát tették ki.

Keresi a rendőrség a tegnapi kormányellenes tüntetésen kiabáló férfiakat és gyerekeket

2020. október 18. 12:24

Keresi a rendőrség a tegnapi kormányellenes tüntetésen kiabáló férfiakat és gyerekeket
Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
tesztelés

A negatív koronavírusteszt lesz a szabad mozgás záloga

Németi Róbert felvétele

Egészségügyi dolgozókat keresnek Dunaszerdahelyen

Történelmi mélypont küszöbén a forint

kijárási tilalom
Frissítve

November 8-ig marad a kijárási tilalom

covid

Koronavírus: Innen származnak a kedden regisztrált fertőzöttek

boris kollár

Čaputová kérdőre fogja vonni Boris Kollárt

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.