A bársonyos forradalomra emlékezik az ország

Kiállításokkal, filmvetítésekkel, de városnéző sétával is emlékeznek a forradalom 30. évfordulójára ⋌(TASR-felvétel)

Komárom/Rimaszombat/ Pozsony. A hétvégén országszerte a bársonyos forradalom 30. évfordulójára emlékeznek. A gazdag kínálatból néhány fontosabb rendezvényt emeltünk ki.

A szabadság harminc éve – A szabadság harminc árnyalata címmel szombaton a Pátria rádió ünnepi műsort készít a bársonyos forradalom 30. évfordulójára. A 17.00-kor kezdődő eseményre a szlovák közrádió hangversenytermében kerül sor. A fellépők között lesz Bródy János Kossuth-díjas zeneszerző, Skuta Miklós zongoraművész, Bandor Éva színművész, a Slovak Brass Quintet, az Ifjú Szivek Táncszínház és még sokan mások. A rendezvényen tiszteletét teszi Martin Bútora, Szlovákia korábbi amerikai nagykövete, František Mikloško egykori disszidens, kereszténydemokrata politikus, Szigeti László és Hunčík Péter közíró, valamint további közéleti személyiségek.

Lovász Attila a közmédia magyar adásának igazgatója elmondta, a Pátria rádió már fél éve sugároz a bársonyos forradalom 30. évfordulójával összefüggő műsorokat. Ennek keretében még nem volt emlékműsor. „Úgy gondoljuk, hogy a szabadságnak a 21. század elején új kihívásokkal kell szembenéznie”– mondta Lovász, és hozzátette, a szombati a sorozatban az első emlékező jellegű műsor. „Olyan személyiségeket hívtunk meg, akik részesei voltak a '89-es eseményeknek” – nyilatkozta. Lovász kiemelte, az összes fellépő valamilyen módon kötődik a szabadság fogalmához. „Például azért, mert az alkotói szabadságukat élik meg” – magyarázta az igazgató.

Komáromban a Selye János Egyetem, a Fórum Kisebbségkutató Intézet és a város önkormányzata vasárnap 17 órától a Tiszti pavilon dísztermében emlékezik meg a bársonyos forradalom eseményeiről. A program keretében a rendszerváltás résztvevői idézik fel a 30 évvel ezelőtti eseményeket. A rendezvényen nyitják meg a Bársonyos forradalom és a szlovákiai magyarok című kiállítást, amelyet a Fórum intézet állított össze. Az intézet hétfőn az interneten egy dokumentumfilmet is közzétesz, amelyben az első szabad csehszlovákiai politikai mozgalom, a Független Magyar Kezdeményezés történetét ismertetik.

Simon Attila, az intézet igazgatója elmondta, a kiállítás 20 nyomtatott vászonból, roll upból áll. „Ezek a bársonyos forradalom kronológiáját, a '89 előtti szlovákiai magyar helyzetet, így a normalizációt, a Csehszlovákiai Magyar Jogvédő Bizottság időszakát, az ellenzéki kezdeményezéseket mutatják be. A második nagy egység maga a forradalom időszakáról, 1989 novemberéről, a tüntetésekről, a Független Magyar Kezdeményezés megalakulásáról szól. A harmadik nagy témakör pedig a politikai rendszerváltás, amelyben a szlovákiai magyar pártok létrejöttét mutatjuk be” – mondta Simon. A kiállítást a komáromi ünnepélyes megnyitó után a Párkányi Városi Múzeumban, majd pedig Somorján tekinthetik meg az érdeklődők. Jövőre pedig a pozsonyi és a galántai magyar gimnáziumban mutatják be a tárlatot. Az igazgató hozzátette, az intézet Az első lépés címmel dokumentumfilmet készített az első csehszlovákiai politikai mozgalomról, a Független Magyar Kezdeményezésről. „A film november 18-án az interneten is elérhetővé tesszük” – mondta Simon.

Vasárnap Rimaszombatban, az Orbis moziban 15.00-tól vetítik Lichtmannegger László és Szekeres Éva Bársonyos kisváros – Nežné mestečko című dokumentarista esszéjét. Az alkotás a politikai fordulatot Rimaszombat lakóinak látószögéből mutatja be. Szekeres elmondta, a film története 1989 novemberében indul, de nem csak a rendszerváltás rimaszombati eseményeit idézi fel. „Persze magáról a '89-es fordulatról, de arról is szól, hogy miként képzelték, illetve miként látják a rendszerváltók a jelent, de az egyszerű emberek életéről, a szocializmus hagyatékáról és a politikai reformokról is szól” – mondta el Szekeres és hozzátette, kifejezetten rimaszombati történetről van szó, amely nem csak a város lakóinak szól. A 17.-ei vetítés ingyenes, később a város gimnáziumaiban is vetítik majd.

A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás vasárnap 14.00 órai kezdettel szervezi meg Pozsony ’89-ben, ’89 Pozsonyban címmel városnéző sétáját. Ugyancsak a fővárosban 16:00-tól adják át a Fehér Holló (Biela vrana) díjat, amelyet kiemelkedő polgári helytállásért ítélnek oda.

Léván a Tisztességes Szlovákiáért tart megemlékezést, Losoncon pedig Bársonyos (Nežná) címmel szerveznek eseménysorozatot, amelynek keretében filmvetítésre, panelbeszélgetésekre és koncertre is sor kerül.

A 30 évvel ezelőtti eseményekről a legfőbb közjogi méltóságok is megemlékeznek. Zuzana Čaputová államfő szombat este a Szlovák Nemzeti Színház történelmi épületében mond ünnepi beszédet. Peter Pellegrini (Smer) kormányfő és Andrej Danko (SNS) házelnök pedig vasárnap 19.45 körül, az esti híradó után a közmédia egyes csatornáján szól az ország polgáraihoz.

Vasárnapra több tüntetést is meghirdettek. Az ellenzéki pártok vezetői, így Igor Matovič (OĽaNO), Andrej Kiska (Za ľudí), Richard Sulík (SaS), Michal Truban (PS) és Miroslav Beblavý (Spolu) 16 órától a pozsonyi Sznf téren, a Tisztességes Szlovákiáért mozgalom pedig 17 óra 11 perctől a Szabadság téren tart demonstrációt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?