920 euró lehet a kezdő tanítók fizetése

Pozsony |

Az oktatási minisztérium béremeléssel tenné vonzóbbá a pedagóguspályát. A kezdő tanárok fizetése már szeptembertől meghaladhatja a 800 eurót. A pedagóguskamara szerint ez a lépés csak ideig-óráig segíthet az ágazatba csalogatni a tehetséges fiatalokat.

 

A regionális iskolahálózatban dolgozó kezdő pedagógusok tarifabére tavaly bruttó 690 euró volt, januártól a kezdő tanárok bruttó 731 eurót vihettek haza. Szeptembertől már 830 eurót kaphatnak a számlájukra, ha a képviselői javaslatként a plénum elé terjesztett tervezetre rábólintanak a képviselők. Ez mintegy 9,5 százalékos emelést jelent.

Pavel Ondek, az Iskolai és Tudományos Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint 2020 januárjától a kezdő pedagógusok bruttó bére már meghaladhatja 920 eurót. Ilyen összeg jár majd az óvónőknek, a nevelőnőknek és az iskolák pedagógusainak. A felsőoktatásban dolgozó kezdő pedagógusok bére is emelkedik szeptembertől, ők nem egész 9 százalékkal többet vihetnek haza.

Az emelésről az oktatási minisztérium is egyeztetett, a tárca szerint ezzel a lépéssel elsősorban a nagyvárosban élő kezdő tanárok helyzetét stabilizálnák úgy, hogy az idősebb kollégák sem járnak pórul. Ugyanezt állítja Pavel Ondek is. „Az utóbbi időszakban összesen 30 százalékkal emelkedett a kezdő pedagógusok bére, ezen emelések tükrében nőtt az idősebb kollégák fizetése is, átlag mintegy 22 százalékkal. Vagyis, minden pedagógus megérzi és megérezte a béremelést” – állítja Ondek. A kezdő pedagógusokat eddig fél év után sorolhatták magasabb fizetési osztályba az igazgatók, ha a parlament megtöri a pedagógusokról szóló jogszabály vétóját, szeptembertől ezt már csak egy év után tehetik meg.

 

 

Kapcsolódó cikkünk

Két lépésben csaknem 200 eurós béremelés lehet

Pavel Ondek pedagógus-szakszervezeti elnök szerint az emeléssel ösztönözni szeretnék a fiatal pedagógusokat, hogy az ágazatban helyezkedjenek el. Azt ő is elismeri, kérdés, hogy ezzel sikerrel járnak-e. „Az ország keleti felében valószínűleg igen, Pozsonyban viszont már nem vagyok biztos” – közölte Ondek. Az iskolákból begyűjtött adatok alapján az Eperjesi járásban egy szabad állásra 10-12 pedagógus jelentkezik, Pozsonyban viszont már teljesen más a helyzet. „A legfrissebb adatok alapján a legnagyobb hiány fizika, matematika és informatika tanárokból van, gond, hogy ezen szakok iránt alig van érdeklődés az egyetemeken is” – magyarázza Ondek.

Azért, hogy az idősebb és a fiatalabb kollégák közötti helyzetet egyensúlyba hozzák, később a fiatalabbak béremelése lelassulna. Jelenleg ugyanis a pedagógusok bére minden ledolgozott év után egy százalékkal emelkedik, 17 év után viszont már csak 0,5%-kal nő. 32 ledolgozott év után már egyáltalán nem emelkedik. Vladimír Crmoman, a Szlovák Pedagóguskamara (SKU) elnöke szerint a kezdő tanárok béremelése csak ideiglenesen segíthet abban, hogy a fiatal tehetséges pedagógusok ne külföldön keressék boldogulásukat. „Előrelépésnek tartom a béremelést, bár részben a valorizációnak, részben pedig a tarifabérek átcsoportosításának tudhatjuk be. Ugyanakkor nem kínál perspektívát a fiatal tanároknak. Egy kezdő tanárt a tarifabérek táblázata egyáltalán nem fog arra motiválni, hogy hosszútávon az ágazatban maradjon” – közölte Vladimír Crmoman. Arra is figyelmeztetett, hogy az OECD-országokban a pedagógusok tarifabére 24 ledolgozott év után megháromszorozódik. A béremelésről szóló javaslatról a parlament májusi ülésszakán tárgyal.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?